A megszállók szomorúsága
Libanoni keringő - Forgalmazza a Szuez Film
Egy, az 1982-es libanoni-izraeli háborús konfliktusról szóló dokumentumfilm vélhetően keveseket hozott volna lázba. Ám ha mindezt animációba, a mindenkori filmfesztiválok kedvelt műfajába csomagolják, már sokkal többen kapják föl a fejüket. És ha Folman ezt is megfejeli még: dokumentumos elemeket elegyít a játékfilm logikájával, és szürreális álmokat kever a legvadabb valósághoz, akkor már nincs az a kritikus és néző, aki ne Művészetet kiáltana.
Furcsa alkotás a Libanoni keringő. A kezdő, szürreális képsorok, mikor is egy farkasfalka rohan át a városon, olyan erős, hogy azonnal magához ragadja a nézőt. Ám amikor világossá válik, hogy egy megszálló hadsereg katonáinak lelki traumáit látjuk, hirtelen nagyon nehézzé válik az azonosulás. Vajon milyen dolgokon vívódhatott Hans, amikor a német seregek lerohanták Lengyelországot? És Szergej, amikor a vörös hadsereg bekopogott a finnekhez? Tényleg végig kell néznünk, hogy mekkora trauma legyilkolni a palesztin falut védő kutyákat, szétlőni a véletlenül odavetődő családot, vagy cafatokká géppisztolyozni egy aknavetővel támadó kisfiút? Furcsa, de igen.
Folman, bár végig késélen táncol, mégis elkerüli, hogy filmjét kizárólag önterápiás kezelésként nézzük. A traumatikus álmok vegyítése a prózai katonavallomásokkal hatásos keresztezésnek bizonyul, ezzel éri el lassan, hogy felismerjük az alkotók bátorságát. Hiszen nem mindennapi kurázsi kell ahhoz, hogy az izraeli megszállókat, vagyis önnön magukat saját gyávaságukat tompító, esztelenül lövöldöző gyilkosoknak mutassa be. Olyanoknak, akik csöndes, néhol támogató közönnyel nézték végig a menekülttáborokban lezajló népirtást. Annak beismerése pedig egyenesen tiszteletet ébreszt, hogy mindebben pont egy olyan népnek nem lett volna szabad részt vennie, amely a saját bőrén élte meg a holokauszt embertelenségét.
A Libanoni keringő akkor a legerősebb, amikor az elveszett emlékeket keresve ezt a fonák helyzetet boncolgatja, amikor a háború gyarló emberi oldalát mutatja be - némi humorral. Az elfoglalt házban pornófilmet néző tisztet, vagy azt, hogy mennyi ártatlan áldozat kell egy "merénylő" kilövéséhez. S miközben épp a címadó szimbólum a legproblémásabb (a keringő lépéseire, mindenre és mindenkire lövöldöző katona), mégis képes megszólaltatni az alkotást mozgató humanizmust. Azt a felismerést, hogy az efféle borzalmas bűnök senkit sem emelnek győztessé. Itt mindenki veszít: az áldozat az életét, az elkövető pedig emberi mivoltát.
Óvatosan és fenntartásokkal ajánlott nézni a filmet. Például azért is, mert a forradalmi újításból, az animált képkockák felfedezéséből, egy bizonyos Richard Linklater már kivette a részét. Drogos, valóság és víziók szőtte filmje (Az élet nyomában) némiképp ugyanazon babérokon pihen, amelyekre a Libanoni keringő is pályázik.
