Röviden

Jazz Showcase 2009

A lemezkiadóknak, menedzsereknek, koncert- és fesztiválszervezőknek 2009-ben is bemutatkoznak az ismert és még kevéssé ismert hazai dzsesszzenészek a Művészetek Palotájában január 8. és 10. között. (S. M.)

Bővül a Szépművészeti

Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója szerint évi 700-800 ezer látogató színvonalas fogadását teszi lehetővé az intézmény jövőre kezdődő bővítése, de nem elképzelhetetlen az egymilliós látogatószám sem. A 8 ezer négyzetméteres új részben előadó- és időszaki kiállítóterem, fogadótér, kávézó, étterem, múzeumi bolt és gyermekfoglalkoztató is helyet kap. A múzeum térszint alatti bővítése 3,7 milliárd forintba kerül, ebből 3,3 milliárd forint uniós támogatás. (MTI)

Év végi koncertek

Az Amadinda együttes december 31-én a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben Szakcsi Lakatos Bélával és Presser Gáborral játszik. A Szent István-bazilikában ingyenes koncerten a bazilika énekkara karácsonyi motettákat énekel. Fischer Ádám ötlete alapján vezette be újévi koncertjeit a Művészetek Palotája: délután a gyerekeknek adnak műsort, este pedig a Londoni Filharmonikusokkal játszanak. A budapesti Olasz Kultúrintézetben a Budafoki Dohnányi Zenekar hallható, a Páduai Szent Antal-templomban az év első napján Kántor Zsolt orgonál. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.