Szudánnal kezdődött és egy fekete muzulmánmal. Kármán Mariannáék fölső szomszédja ugyanis minden nap dobbal hívta imára a képzeletbeli híveket. A ritmikus szertartás, a gyökeresen eltérő kultúra szirénhangjai olyannyira beleivódtak az akkor még gyerek Mariannába, hogy felnőttként a Pázmány Péter Katolikus Egyetem arab-magyar szakán találta magát. Később Afrikába is eljutott, s amikor felhangzott az ismerős dobszó, akkor végképp úgy érezte: megérkezett. Otthon van. Az általa életre hívott előadás-sorozattal épp ezt az otthonosságot szeretné átadni, hiszen a mai magyar olvasó bántóan keveset tud a fekete földrész irodalmáról, hiedelemvilágáról, életéről. Nincsenek hiteles információink, és a kilencvenes évektől az irodalmi kutatás is leállt. Pedig lenne mit bepótolni, hiszen az átlag magyar talán csak annyit tud a földrészről, ami a KFT slágerébe annak idején beleférhetett.

- Rengeteg téveszme él bennünk, miközben fogalmunk sincs, hogy miképpen is néz ki egy afrikai bódéváros - magyarázza a doktorandusz. A hitelesebb kép kialakítása érdekében októberben Szudán, most pedig Nigéria, ezen belül is a joruba nép drámái kerültek terítékre. Már ez is fontos, hogy egy (csak Nigériában!) harmincmilliós népességről ne törzsként beszéljünk, mint ahogy azt a média sugallja. Hiszen ha elfogadjuk ezt a leegyszerűsített látásmódot, akkor Magyarország sem lehet más, mint egy kisebb törzs a Kárpát-medencében. A tisztánlátáshoz vezető legrövidebb út pedig nem is lehat más, mint az irodalom.

Nigériában a literatúra kezdetét a XIX. századra teszik, amikor is egy rabszolgaságból felszabadult misszionárius megírta az első nyelvtankönyvet. A színjátszás a XX. század negyvenes éveiben indul virágzásnak, előbb Moliere, majd fokozatosan a helyi darabok is megjelennek. Egyfelől az európai mintákat hasznosítják (Shakespeare-től Beckettig), másfelől saját vallási hiedelemvilágukat, hagyományaikat építik be a drámákba. Ezért is nehéz az alapfogalmak nélkül megközelíteni egy helyi, zamatos, a tánc és kísérőzene miatt európai szemmel meglehetősen egzotikusnak és fülsértőnek tűnő előadást. Ebben elég nagy szerepet kap a ganga, a beszélő dob, amely ugyanúgy változtatja a hangszínét, ahogy a joruba nyelvben is más-más jelentést kap ugyanaz a szó, ha eltérő hangsúllyal ejtik ki. Régebben a misszionáriusok feje fölött épp ezzel a hangszerrel "kommunikáltak" az őslakók. És jó tudni azt is, hogy az egyetlen igazi afrikaiként számon tartott irodalmi Nobelt is a joruba Wole Soyinka vihette haza 1986-ban.

Kármán Marianna ugyanakkor nem csak elméletben utazik, a novemberi előadás végén a maroknyi vállalkozó máris felelevenít egy jellegzetes joruba jelenetet, a gedelét, mikor is egy csábító miatt bajba jutott ember a rontó boszorkányokat próbálja megengesztelni. Miközben szól a bata, gangan, dundun és a djembe, a fohász meghallgattatik: a feleség megbocsát, a meghalt fiú szelleme pedig visszatér, hogy illendően elköszönjenek tőle.

Ma este a Nagyvilág című világirodalmi folyóirattal együttműködve a portugál nyelvű országok (Angola, Mozambik, Zöld-foki-szigetek) literatúrájával ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Januártól pedig a hónap utolsó szerdáin jönnek sorban: Ghána, Dél-Afrika, Kongó, Etiópia. Az előadásokat filmbejátszások, viták tarkítják. És igen: néha belefér a négercsók is.

Afrika portugál nyelvű irodalmát mutatja be az Afrika hangjai című sorozat ma este hat órakor kezdődő előadása. A Magyar Írószövetség rendezvényén (a VI., kerület, Bajza utca 18-ban) az irodalomtörténész Pál Ferencet, az ELTE BTK Portugál Tanszékének vezetőjét hallhatják az érdeklődők. Bemutatják a Nagyvilág novemberi számának afrikai válogatását, valamint prózafordításokat Galkó Balázs színművész és Pál Dániel Levente tolmácsolásában.

Kármán Marianna bemutatja