Kultúratámogatás - messzelátóval

Bár a magyar lakosság - tekintet nélkül kultúrafogyasztási szokásaira - úgy gondolja, hogy a kultúra támogatása elsősorban állami feladat, csak a kultúrát "közelről szemlélők" tudják megnevezni a legnagyobb kultúrafinanszírozó szervezeteket.

Ez derül ki abból a felmérésből, melyet az NKA megbízásából a Szonda Ipsos 2008 októberében, 1000 fős reprezentatív lakossági mintán, valamint ezzel párhuzamosan különböző kulturális rendezvényeken az ott megjelent közönség körében, 1000 fős lakossági mintán végzett országszerte.

A felmérés egyik kérdésében azt vizsgálták, hogy öt felsorolt, kultúrához kapcsolható szervezet - Oktatási és Kulturális Minisztérium, Magyar Turizmus Zrt., Nemzeti Kulturális Alap, Országos Rádió és Televízió Testület, Magyar Mozgókép Közalapítvány - közül melyikről hallott már a megkérdezett.

A minisztérium ismertsége közelítőleg egyforma volt azok körében, akik az országos mintából kerültek ki (84% ismeri), illetve a kulturális események látogatói között (95% ismeri). A többi szervezetet viszont sokkal jobban ismerik a kulturális események látogatói. A Nemzeti Kulturális Alapot például az országos mintából 59% említette, míg az eseményeken megjelentek közül 81% ismeri az NKA-t mint kultúratámogató szervezetet. Az ORTT esetében az országos minta - 54%-os ismertséget, a "kulturális" minta - 78%-os ismertséget mutat. A Magyar Mozgókép Közalapítványt az országos minta megkérdezettjeinek csupán 27%-a említette, ám a kulturális eseményeken megkérdezettek 66%-a ismeri. A Magyar Turizmus Zrt. esetében a különbség lényegesen kisebb (országos minta 64%-os említés, "kulturális" minta - 81%-os ismertség).

Az intézmények ismertsége pozitív összefüggést mutat azzal is, hogy a megkérdezettek milyen rendszeresen vesznek részt kulturális programokon. Az NKA esetében pl. az országos minta 59%-os ismertségével szemben, azok közül, akik saját bevallásuk szerint évi több alkalommal járnak színházba, 87% ismeri az alapot. A rendszeres kiállításlátogatók 85%-a, a rendszeres könyvtárba járók 70%-a, a rendszeres fesztivállátogatók 82%-a számára ismert az NKA, de még a rendszeres moziba járók közül is 18%-kal többen ismerik az alapot az országos átlagnál.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.