Bolond voltam, amikor ezt mondtam...
- Több mint négy évet szánt az Ausztrália előkészítésére. Mi tartott ennyi ideig?
- Tudományos kutatásokat végeztem a témában, elutaztam az ország kihalt részeire, miközben ott éltem, tanulmányoztam az őslakosok kultúráját. A célom az volt, hogy komoly témákról is beszéljek a gigantikus szórakoztatás keretében. Nem akartam más dogmáit elismételni, ki kellett alakítanom a saját álláspontomat: olyan szinten akartam az őslakosok és az Ellopott generáció problémaköréhez hozzászólni, hogy azt tovább tényleg ne lehessen szőnyeg alá söpörni.
- De miért pont most szólalt meg a lelkiismerete?
- Gyermekeim most vannak abban a korban, amikor a történelem iránt komolyabban kezdenek érdeklődni. Szerettem volna, hogy ismerjék a gyökereiket, milyen az az ország és annak kultúrája, ahonnan származnak. Még akkor is, ha velem tulajdonképpen egy vándorcirkuszban élnek, és világpolgárokként nőnek fel.
- A filmben fontos szerepet játszik a mágia. Ön hisz benne? Vagy bármilyen vallásban?
- Nem gyakorlok egyetlen vallást sem, de ha azt feltételezzük, hogy Isten egy nálunk sokkal hatalmasabb erő vagy szubsztancia, akkor azt kell mondanom, hogy hívő vagyok. Valamint, ha azt kérdezi, hogy mi, emberek, kapcsolatban vagyunk-e ezzel az erővel, kommunikálunk-e vele, a válaszom: bizonyára igaz. Ha konkrétan arra kíváncsi, hogy katolikusnak tartom-e magam - abszolút nem. Ami az őslakosok vallását illeti, már ha egyáltalán van ilyen, azt mondanám, hogy nevelő, tanító jellegű. Ez nem egy írásos kultúra, azt szóban továbbadott történeteken és a zenén keresztül örökítik tovább. Ikonikus jelrendszerük középpontjában a föld áll, amikor imádkoznak, nem az égre tekintenek, hanem a földre. A legnagyobb bűn a szemükben, ha valaki a földért gyilkol.
- Az Ellopott generáció témáját már korábban feldolgozta Philip Noyce az 1200 mérföld hazáig című művében.
- És milyen jó film az! Egyetlen hátránya, hogy kísérleti műfaja miatt csupán a rétegközönséget érdekelte, azaz főleg olyanok nézték meg, akik tisztában voltak a tényekkel, és érdekelte őket a történet. Az Ausztráliában minden olyan sajátosság megvan, hogy széles köröket megmozgasson: nevetés, sírás, dráma, tragédia, akció és romantika. Kérdezte korábban, hogy hiszek-e a mágiában, a varázslatban. Mindig azt vallottam, hogy egy film nem képes megváltoztatni a világot, de most már hiszem, hogy olykor egy picit mégis. Az ausztrál kormány az idén, a film hatására kért elnézést az 1910 és 1970 között érvényben lévő "megtisztító" program miatt az Elveszett generáció tagjaitól. Az amerikai újságíróknak ezt úgy magyaráztam meg, hogy ha Barack Obama Ausztráliában születik, akkor tízéves korában elválasztják a családjától, minden bizonnyal azt mondták volna neki, hogy meghaltak, egy táborba zárva átnevelik minél európaibbá, és új nevet adnak neki.
- Miért nem vállalták fel eddig a politikusok a bocsánatkérést?
- A konzervatív politikusok azt hangoztatták, hogy azért kell óvatosan bánni a kérdéssel, mert ha egyszer elismerik, hogy hibáztak, rengeteg kárpótlási perrel kell majd szembenézniük.
- A zene nagyon fontos szerepet játszik az összes filmjében. Ez most sincs másképp. Miért pont az Óz, a csodák csodája témáját választotta visszatérő motívumnak?
- Gondoljon csak bele, mennyivel más élmény lett volna az Arábiai Lawrence, ha a dűnék hosszú snittjei alatt nem szól Maurice Jarre muzsikája. De ugyanez a helyzet az Elfújta a szél, az Óz, a csodák csodája vagy Az óriás esetében is. Az ilyen kiállású művekben a kép és a zene elválaszthatatlan, egyfajta operai nagyságot, színpadi érzelmeket képez a vásznon. Mindemellett azért használtam fel az Óz taktusait, mert a középpontban lévő félvér gyermek karakterének kettősségét így akartam ábrázolni. Nagyapja révén már az őslakos mondákat is ismeri, és Óz meséjén keresztül a nyugati mesevilággal is kapcsolatba került. Mindkét világnak megvan a maga misztikuma.
- Ön nem csak a filmtörténet nagy klaszszikus eposzait, de a digitális trükköket is kedveli.
- Amikor az Elfújta a szélben felhangzik a We will never be hungry again (Többé sosem leszünk éhesek) című dal, Vivien Leigh egy festett háttér előtt áll, a jelenetnek egy csipetnyi reális hangulata sincs. Ami nem baj, mert nem a világ naturalista ábrázolása a cél, hanem az idealizált szépségé. Az én receptem hasonló, csak épp a kor technikai lehetőségeivel közös nevezőre hoztam. Tréfásan "Lean és Lucasnak" neveztem el. Azaz olyan grandiózus helyszíneken szeretek forgatni, mint David Lean, és olyan technikai háttérrel, mint George Lucas.
- Milyen koncepció alapján választotta ki a két főszereplőt?
- Egyszerű: tökéletesek együtt. Nicole Kidmanhez nagyon nehéz fizikailag és szellemileg egyaránt méltó partnert találni, nagyon kevés férfisztár képes talpon maradni mellette. Hugh Jackman a kevés kivétel egyike.
- Korábban nyilatkozta, hogy a vörösfüggöny-trilógia után az epikus korszaka is három filmből fog állni.
- Te jó ég, milyen bolond voltam, amikor ezt mondtam! Képtelen vagyok rá, hogy véghezvigyem.
- Miért, mert a tervezett Nagy Sándor-produkciója kútba esett?
- Igen. Sajnos már nagyon előrehaladott stádiumban volt a film, amikor elszállt a lehetőség azzal, hogy Oliver Stone kijött és bukott az Alexanderrel. Hiába volt a producerem Steven Spielberg és Dino De Laurentis, a főszerepre leszerződve Nicole Kidman és Leonardo DiCaprio, hiába voltak előkészítve a forgatási helyszínek. Bár tudom, hogy a verseny már csak ilyen, de én nem érzem magam versenyzőnek. Noha vannak még epikus terveim, most szükségem van egy gyorsan leforgatható, egyszerű filmre.
- Az Ausztrália minden idők legdrágább ausztrál filmje. Ez nem nyomasztja?
- Dehogynem. De ha én vagyok a kapitány, vállalnom kell a felelősséget.
