Filmslágerek az ipolytarnóci ősleleteknél

Erre a hétvégére - Luca-nap alkalmából - ismét látogatható lesz az ipolytarnóci őslábnyomos természetvédelmi terület, a november elején bezárt "ősvilági Pompeji". Az évmilliókkal ezelőtti időkbe vezető túrák és a mindezt átélhetőbbé tevő különleges, négydimenziós mozielőadás mellett színházi és kézművesprogramokat is szerveznek ezen a helyszínen.

A Bükki Nemzeti Park gondozásában lévő terület látogatóközpontjában december 13-án és 14-én a Nógrád Megyei Kézműves Műhely tagjai, s a környékbeli kézművesek vásárt és foglalkozásokat tartanak az érdeklődőknek, akik karácsonyra gyöngyből összeállított ékszereket vagy csuhédíszeket készíthetnek, s kipróbálhatják a kosárfonást is. Mindebben a kiállítással érkező Farkas Sándor csontfaragó, Pintérné Kanyó Judit bőrműves, Géczi Béla gyékényfonó és Kanyó Alfonzné csuhéfonó segíti majd a látogatókat. Vasárnap méztermelőket is várnak a rendezvényre, és palóc rétesekből kóstolót tartanak.

Mint megtudtuk, első alkalommal színház is lesz az ősleleteknél: ez a program szombat délután három órakor kezdődik. A losonci Kármán József Színkör sikeres, több fesztiválon már díjat nyert bemutatóját, a Régi idők moziját adja elő. Ebben a 20-as, 30-as, 40-es évek magyar mozifilmjeinek slágereit éneklik majd a fellépők egy zenés darab keretében.

A felvidéki társulat előadásán kívül az ipolytarnóci geológiai ritkaságokért, az egykor megkövesedett, madárnyelvként kínált cápafogak, vagy kőlócának használt százméteres ősfenyő látványáért is megéri egy kirándulást tenni erre a területre. A több mint húszmillió évvel ezelőtti vulkánkitörés és egy sekélytengeri üledék nyomait gazdag leletanyagokkal őrző terület ugyanis a maga nemében egyedülálló látnivalókat kínál az érkezőknek. Ezért is esélyes a világörökségi címre.

Ipolytarnóc látogatóközpontja az idén még egy alkalommal, szilveszterkor fogadja a vendégeket, akiket az év utolsó napján ugyancsak zenés programokkal szórakoztatnak majd a losonci színészek.

(További információ: http://ipolytarnoc.kvvm.hu)

Méz és rétes költözik az ősfák közé
Méz és rétes költözik az ősfák közé
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.