És még Bambi is kapható...
Tégla, mondja Pozsonyi Zoltán sztahanovista kőműves. Svájcisapkáján büszkén mered a villámhárító, és olyan szeretettel nézi a téglát, hogy ezzel a tekintettel szirupos hollywoodi filmeket lehet sikerre vinni. Pozsonyi ezúttal nem hollywoodi filmet igyekszik sikerre vinni, csupán egy kőművesoktatást. Fénykép a lelkes mindennapokról.
Az ötvenes években járunk, azt nem mondanánk, hogy az ötvenes évek valóságában, de egy olyan világban, amely a járatlanok szemében annak látszik. És ez az annak látszás mifelénk a politikai propaganda szempontjából különösen fontos volt akkoriban.
A látszat tehát csal. Az MTI fotóarchívumából összeválogatott, és március közepéig a VAM Design Centerben látható 200 kép (közülük 170 már szerepelt Debrecenben az elmúlt nyáron rendezett Hétköznapi kommunizmus című kiállításon) egy lelkes, édeskés, kiegyensúlyozott világot mutat.
Amelyben a dunapentelei építkezés ebédszünetében boldogan nótázik az egyik brigád. Amelyben a tótvázsonyi Daróczi János fogatos brigádvezető és családja az újonnan vásárolt néprádiót üdvözli. Amelyben az utcán körtáncot járó emberek ünneplik a választásokat, az üzemi dolgozók meg ezer foggal nevetnek a munkapadok mellett. Az aranylábú gyerekek ontják a gólokat, a dinamitöklű Papp Laci móresre tanítja a világot, és Major Tamás nevetve mutatja Puskás Öcsinek, hogy is megy az a cselezés. Egy olyan világ tárul elénk, amelyben lelkes munkások készülnek a felvonulásokra, a munkaversenyekre, ahol a Sztálinvárosi Vasmű olvasztárai isszák Rákosi elvtárs szavait, Kisfaludi Stróbl Zsigmond pedig értő igyekezettel mintázza a generalisszimuszt. Egy olyan világ mosolyog elénk, amelyben már megjelent a szocialista embertípus, az öntudatos dolgozó, a békeszerető, harcos anya, a kultúrára szomjazó munkás.
De hogy a serdületlen ifjúság vagy a tájékozatlan külföldi az émelyítő kulisszák mögé lásson, a fényképek körül vacak írógépbetűkkel összepötyögött és méretesre nagyított alkalmi szótár is olvasható, arról, hogy mi is a Népfront Kongresszus, a Szabad Nép-félóra, a lódenkabát, a röpgyűlés, az éberség vagy a feketevágás. Olvashatók aztán történelmi útbaigazítások is egyebek mellett az ötéves tervekről, a mezőgazdaság szocialista átalakításáról, a szocialista realizmusról és egyéb kormeghatározó fogalmakról.
És látható a kiállításon egy-két hangulatfokozó tárgy is: írógép, kisdobosöv, néprádió és hasonlók, de a szervezők felhívást tettek közzé, amelyben arra kérik az embereket, kölcsönözzenek a tárlathoz korabeli eszközöket, teljesítsék ki, tegyék személyessé ezzel a kollekciót.
Állítólag egyre-másra érkeznek is ezek a tárgyak, de amíg nem töltik meg a termet a múlt kancsal emlékei, addig nézzük az elgondolkodtató képeket, melyek egyébként csak első pillantásra viccesek.
Másodikra megdöbbentőek. Mint például az, amelyik egy hatesztendős kisgyereket mutat, aki a felvétel tanúsága szerint 1950-ben, iskoláskora első napján egy táblát tart magasba az évnyitón: "Mi, új iskolások ígérjük, hogy jó tanulással építjük a szocializmust."
Mert ilyen dolgok történtek akkoriban, amikor még javában ácsoltuk a legvidámabb barakkot.
Sokat nevettünk.
