Ehhez a küzdelemhez tiszta források kellenek. A legtisztábbat, legbőségesebbet Angyal István hagyta ránk. Ő mindig hatalmon és párton kívüli outsider kommunista volt, ezért az önvád, a bűntudat, a pártmítosz, a hatalmi ambíciók és az önigazolási kényszerek terhei nélkül érkezett a forradalomba. Ő mindig csak áldozat volt. Elárvult kamaszként jött haza Auschwitzból, a Lukács-vita után kidobták az egyetemről. Szkeptikus volt minden hatalmi intézménnyel, párttal és vezetővel szemben. Akiben pedig még a leginkább bízott, az nem leendő mártírtársa, Nagy Imre volt, hanem voltaképpeni gyilkosa, Kádár János.

Eörsi László: Angyal István (1928-1958), Angyal István önvallomásai, Noran, 2008, 350 oldal

'56 Angyal számára a világforradalom kezdete, "döntő esemény a kommunizmus útján, mely megnyitja a kibontakozást a világméretű átalakulás történelmi folyamatában".

A Tűzoltó utca karizmatikus parancsnokában mindent elsöprő tisztaságvágy élt. Semmilyen megfontolás nem tartotta vissza őt attól, hogy mindent kimondjon, tisztázni próbáljon az elvek és a tények szintjén. Ez a törekvés erősebb volt benne, mint az életösztön. Nem hitt semmilyen védekezési taktikában, csak az igazság erejében. Ezzel persze épp azoknak ártott, akiket a legtisztább szándékkal méltatott. De hiába ártott ő objektíve, annyira hiteles volt szubjektíve, annyira erős volt a tartása, az integritása, hogy ő lett az '56-os börtöntársadalomban az erkölcsi etalon.

Halálának ötvenedik évfordulóján, december elsején mutatták be Eörsi László könyvét, melyben már együtt van minden lényeges szó, amit hátrahagyott. Befejezett és befejezetlen önvallomásai, levelei, versei, életének, személyiségének és perének pontos és érzékeny leírásával együtt. Eörsi László ebben a könyvében is kíméletlenül ragaszkodik minden tényhez, mely hőse elhelyezését és megértését bonyolítja, s empátiája, megértőképessége most is áttör minden nehézségen.