Az identitás diszkrét bájtja

Hajgombóc a fésűnkből vagy inkább lépteink jellegzetes ritmusa különböztet meg minket legbiztosabban a többiektől? Bár Daniel Georges és Rumi Tsuda felhívásában útlevélterveket kért a művészektől, ők a 2B Galériába most érkezett kiállításra dögcédulát, Barbie babát és ginzenggyökeret is küldtek.

Azért művész a művész, hogy ne fogadjon szót. Hiába kérte 2007-es felhívásában az amerikai Daniel Georges és japán felesége, Rumi Tsuda, hogy a Your Documents Please! (Az iratait, legyen szíves!) című utazó kiállításra tizenháromszor tizennyolc centis, lehetőleg okmányszerűen lapos útlevél- meg személyi igazolvány-terveket küldjenek az alkotók. A napokban Budapestre érkezett anyagot nevezhetjük bárminek, csak háromdimenziósnak nem. Az amerikai Kayo Nakamura például fogta magát, jól belecibált derékig érő hajába, a keféjében fönnakadt gombolyagot pedig kommentár nélkül elküldte Georgesék pályázatára.

Ám ezzel a DNS-kódunkat őrző hajazonosító ötletét nem sajátíthatta ki, mert ugyanez még legalább három művésznek eszébe jutott. Köztük a sydney-i Jordana Maisie-nek, aki nem volt rest útlevelébe tincsekből föliratot ragasztani: biológiai adottságaink alkalmatlanok személyiségünk azonosítására. Annál megfelelőbb a megkülönböztetésre lépteink sajátos ritmusa - így gondolja az amerikai Nina Waisman, aki úti okmány helyett saját sétáját küldte be, videón.

Másnál a személyazonosság hívószóra leginkább a dögcédula, a múzeumi belépő vagy a gésafehérre sminkelt, kimonóba szorított Barbie baba rímelt. Meg gyerekkori emlékekkel, szárított rózsával, szárított lepkével és nagymama kávékavargatós kiskanalával teliaggatott emlékkönyv. És számítógépes vincseszter. Utóbbin a japán Noriaki Imai őrzi identitása bájtjait, de furcsamód a kiállításlátogatót kéri, segítsen megfejteni a kódot. A merevlemez sajnos megkarcolódott...

De vajon miért pont most jutott a japán-amerikai művészházaspár eszébe ez az (ál)okmánykiállítás, ötven évvel a provokatív antiművészeti irányzat, a fluxus útlevélvíziói után? Vagy említsük a világhírű grafikus-karikaturistát, Saul Steinberget: ő 1955-ben, "Steinberg's Passeport" című kötetében rajzról rajzra figurázza ki a fontoskodó hivatalnokokat, az útlevelek és személyik formájában identitást adományozó bürokráciát.

Ám az útlevélgondolat nemcsak Amerikát járta körbe. A kanadai Inter/le Lieu művészeti kollektíva tagjai 1995-ben Berlin és Krakkó után Budapestre kanyarodtak, hogy itt nyissák meg Nomád Territórium nevű fiktív birodalmuk következő konzulátusát. A kék útleveleket kiadó hivatal a Liszt Ferenc téri Artpoolban is csak egy napig tartott nyitva, aztán művész-bürokratái továbbálltak Genovába, Marseille-be és Barcelonába.

- Annak, hogy Rumi Tsudáék épp 2007 elején indították útjára saját paszportprojektjüket, valószínűleg az akkoriban egyre agresszívabbá váló Bush-adminisztráció az oka - magyarázza a 2B Galériát vezető Böröcz László. Képzőművész bátyja, az Egyesült Államokban élő Böröcz András eközben kétkilós veknikalappal a fején fintorog a háttérben - négy darab igazolványképen. Miért ne jelentkezett volna a tavalyi felhívásra, ha ennyire biztosan tudja, hogy Breadland (Kenyérország) határának átlépéséhez csakis ilyen vízumfotókat fogadnak el?

Amerie Hill személyazonossági igazolványa
Amerie Hill személyazonossági igazolványa
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.