A helyszínt tudatosan választották meg. A 380 ezer lakosú Bochumban működött a Nokia mobiltelefonokat gyártó németországi üzeme, amelynek bezárását januárban teljesen váratlanul jelentették be. A termelés egy részét a Kolozsvár mellett épült, a bochuminál jóval olcsóbb munkabéreket kínáló ipari parkba helyezték át. A Ruhr-vidéki városban - a beszállítókkal együtt - több mint négyezren vesztették el biztosnak hitt állásukat.

Abtot pont ez a dráma érdekelte. Az a düh, elkeseredés és kétségbeesés, amely a Nokia dolgozóin a bejelentéstől kezdve eluralkodott, hogy aztán úgy érezzék: állás nélkül lényegében haszontalan, senkinek sem kellő emberek lettek. A 32 éves rendező május végén fogott bele a projektbe. Pont akkor, amikor a Németországot jó ideig lázban tartó Nokia-botrány lecsendesedett, a médiahad "elvonult", a bochumiak - legalábbis a közvetlenül nem érintettek - kezdték magukat túltenni a dolgon.

Míg a Nokia-gyár bezárása elsősorban a negyven-ötven feletti munkavállalókat hozta lehetetlen helyzetbe, Abt tudatosan késői húszas és a korai harmincas korosztályokhoz tartozó színészekkel játszatja el a dokudrámát. - Arról a generációról is mondani akartam valamit, amelyik biztosan nem fog évtizedeket ugyanannál a cégnél dolgozni, ahogy azt szüleik és nagyszüleik tették - hangoztatta lapunknak nyilatkozva a Hamburgban élő rendező. A három színész fejenként hat-hét szerepet is eljátszik - több mint érdekes látni valakit Nokia-menedzserként, majd elbocsátott munkásként.

A dokudráma jeleneteihez az alapanyagot a bochumi gyárkapunál készített interjúk szolgáltatták. Abt újságíró ismerőse, Dirk Schneider munkásokat, menedzsereket, a város gazdasági illetékeseit, a lelkileg is megroggyant embereket kezelő pszichológust faggatta. A Nokia a kezdetektől együttműködött, a finn cég ragaszkodott ahhoz, hogy magas rangú képviselője is elmondhassa a konszern szempontjait. Abt így tudta meg, hogy a bochumiak a gyárbezárásról azért értesültek a tőzsdei hírekből, mert a New York-i börzén jegyzett Nokiának a tengerentúli játékszabályok szerint először a piacokat kell tájékoztatnia - az alkalmazottak csak a befektetők után következnek.

Abt lapunknak azt is hangsúlyozta, nem kívánt pálcát törni senki, így a Nokia felett sem. A legkülönbözőbb perspektívákból nézve igyekezett bemutatni a globalizációs folyamatokat, illetve érzékeltetni, hogy Bochum bárhol, bármikor és bárkivel megtörténhet a nyugati világban - különösen most, a pénzügyi válságot követő recesszió idején.

Németországban sokan a "brutális, embertelen kapitalizmus iskolapéldájának" nevezték, hogy a több mint hétmilliárd eurós rekordnyereséget elkönyvelő cég a gyárbezárás mellett dönt. A finnek később bocsánatot kértek a szerintük elkerülhetetlen, de gazdaságilag indokolt lépésért. A nyáron megegyeztek a dolgozók végkielégítéséről és átképzésének támogatásáról, de Abt a premier után is úgy érezte: több mint érzékeny pontra tapintott rá. Bochumban túl mélyek a sebek ahhoz, hogy néhány hónap alatt beforrjanak.

Művészetté lényegült