Anyára várva

Costica Arhir kék tinktúrával kenegeti bárányhimlős fiát, Alexie-t. Mondja az ilyenkor szokásos intelmet, amely Moldovában úgy hangzik: aki elvakarja a viszkető hólyagokat, az később olyan lesz, mintha összecsipkedték volna a madarak. A beteg gyereket az anya szokta ápolni. Itt azonban az apa - őszülő, talán a valós koránál is idősebbnek látszó férfi - dolga ez.

Az anya hiánya tölti be a román Thomas Ciulei Virágok hídja című dokumentumfilmjét. Az anyára várva éli életét Acuiban, Moldova Köztársaság egy isten háta mögötti falujában Costica Arhir és három gyermeke. Három éve és négy hónapja, hogy az anyjuk Olaszországba utazott pénzt keresni. Elhangzik, hogy a keresményből fel akarták újítani a házat, s a gyerekeket jobb iskolába íratni. Pénz azonban nem érkezik, csak egy szegényes csomag. Úgy tudják, azért nem jöhet az anya, mert papírokat kell szereznie.

Foto a Viragok hidja cimu dokumentumfilmbol
Foto a Viragok hidja cimu dokumentumfilmbol

Az anya néha telefonál a távolból: ezt nagyon várják, de aztán alig tudnak mit mondani egymásnak. A szegényes házban van telefon, számítógép, amelyen a kisfiú olykor levelet ír az anyjának. A technika azonban itt keveset jelent. Arhirék a földből élnek: ősszel kezdődik a film, leesik hó, majd elolvad, tavaszodik, kecskegidák születnek, közeleg a húsvét, a feltámadás - de mégsem változik semmi: az anya érkezése egy perccel sem kerül közelebb.

A Virágok hídja Moldovában egy rendszerváltó esemény szimbóluma: 1990-ben a Romániával való egyesülésben reménykedve felvirágozták a Prut határfolyó egyik hídját, és ezrek gyalogoltak át rajta a nyugati oldalra. Moldovából nézve Románia a Nyugathoz tartozik - ugyanúgy, mint Olaszország, ahová az anya elutazott, és mint Demi Moore, akiéhez hasonló frizurát szeretnének hordani az Arhir-lányok. A sáros falu házai fölött azonban ma is ott magasodik egy Lenin-szobor, s a film utolsó jelenetében az apa esti meseként Jeszenyin-verset olvas a gyerekeknek - oroszul.

A szegényes történetnél jobban beszélnek a képek: a romló ház, a sárban apatikusan fekvő, rövid láncra kötött kutya. Thomas Ciulei a képekkel teremt olyan atmoszférát, amelylyel másfél órán át képes lekötni a figyelmet - a Grand Café nevű szegedi artmozi közönségétől a nyugat-európai filmfesztiváloknak a keleti nyomorúság egzotikumát értékelő zsűrijeiig. A film már eddig is díjat díjra halmozott. Közben - mint a Román Kulturális Intézet szegedi filiáléja által szervezett pódiumbeszélgetésen kiderült - a rendező hazájában is egyre kevesebb a hagyományos mozi, és egyre több a pláza, bennük a multiplex mozi - ahol sohasem fognak a Virágok hídjához hasonló alkotásokat játszani.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.