Az NKA megbízásából a Szonda Ipsos 2008 októberében, ezerfős lakossági mintán végzett felmérést. Arra kérték a válaszadókat: sorolják fel a kultúratámogató szervezeteket. A kulturális célcsoportba tartozó megkérdezettek tájékozottabbak voltak az átlagos állampolgárnál, csak 36 százalékuk nem tudott egyetlen ilyen szervezetet sem megemlíteni, szemben az országos reprezentatív minta 62 százalékos arányával.

A tipikus kultúrafogyasztó úgy érzi, a kultúrát elsősorban állami költségvetésből finanszírozzák Magyarországon. A pozitívan válaszolók 65 százaléka valamilyen állami, kormányzati, önkormányzati szervet sorolt fel. A reprezentatív mintán végzett vizsgálatban ez az arány 30 százalék volt. A vállalati és magánmecénások a kultúra érzékeny célcsoport számára is láthatatlanok maradtak. Az "átlagembereknél" (17 százalékos említés) magasabb arányban, de összességében csupán 22 százalékuk listáján szerepelt a gazdasági szféra. Ennél is kevesebben említettek valamilyen alapítványt. Az említettek között megjelentek a magánszemélyek, a médiaszponzorok pedig 3 százalékkal kerültek fel a listára. Mi lehet az oka annak, hogy a befektetett milliárdok ellenére a mecénások nem érik el, hogy nevük összefonódjon a támogatott jó céllal? Az egyik lehetséges ok, hogy általában nem vesznek részt a produkció kommunikációs stratégiájának, üzeneteinek kialakításában, s csak nagyon ritkán illesztenek saját PR-akciót az eseményhez. Így a támogatónak nem jut más a támogatás kínálta előnyökből, mint egy embléma a reklámanyagokon. Ez persze nem azt jelenti, hogy a kultúrát Magyarországon nem éri meg támogatni. A támogatást azonban mindenképpen illeszteni kell a cég saját kommunikációs stratégiájába, egyedi és a kultúraérzékeny fogyasztók számára üzenetértékű PR hozzáadásával.