Nem folyunk szét...
Jeles András néhány éve hajléktalan színészekkel rendezte meg Gogol A revizor című darabját, a próbálkozásból később dokumentumfilm is készült. Egy évtizede eldobható fényképezőgépeket osztottak szét az utcán élők között, hogy dokumentálják mindennapjaikat; a képekből Saját szemmel címen kiállítás nyílt. A Fedél Nélkül újság havonta kiválasztja a lapban közölt legjobb verset és novellát. Az AHA, azaz A Hajléktalanokért színpad már évek óta sikeresen működik, a néhány hete kiadott, Alkonyattól pirkadatig című kötet pedig a (2004-ben megjelent Alkonyzóna című antológia után) hajléktalan művészek verseiből, novelláiból, festményeiből és rajzaiból válogat.
- Gondolkodtam, hogy egyáltalán ráírjam-e, hogy az alkotók hajléktalanok, aztán mégis rákerült - mondja Fekete András, a kötetet kiadó Barrus tulajdonosa. - A hajléktalanság a kötet nem elhanyagolható hozadéka, de nem a legfontosabb információ. Egy igényes kortárs kötetet akartam létrehozni, ezért is kértem meg Háy János írót, hogy segítsen a válogatásban.
- Ez egyszerűen irodalmi antológia, amelynek szelekciós elve a hajléktalanság - mondja Háy. - Nem jótékonysági akció. Arról van szó, hogy egy területről az ott fellelhető legjobb műveket válogatjuk ki. A kötetben egyébként akadnak olyan szerzők, például Sárközi László, akiknek bármely irodalmi folyóirat örülhetne. De sajnos nem ilyen egyszerű a dolog. A József Attila Körrel például sikerült megbeszélni, hogy minden évben a Menhely Alapítvány által meghirdetett verseny éves nyertesei, azaz egy költő és egy prózaíró részt vehessen a JAK írótanfolyamán, de a hajléktalanok nem éltek a lehetőséggel. Nem elég belépőjegyet adni. Ráadásul ha bekerülnének a szakmai körökbe, ott bírálat, kritika érné őket, amivel nehéz lenne megbirkózniuk.
Valóban felmerül a kérdés, hogyan viszonyulhatnak ezek a művek a művészet más rétegeihez. Ugyan Nyugaton is az Outsider art, vagyis a kívülállók művészetének kategóriájába esnek, munkájukat sokkal jobban megbecsülik - a halála után híressé vált, egész életében nyomorgó Henry Darger Amerikában egyenesen kultuszfigurává nőtte ki magát. Amúgy pedig a közfelfogásban már-már közhelyesen él az erősen nélkülöző, nyomorgó művész képe.
- Amikor Dubuffet a 40-es években megalkotta az Art Brut fogalmát, az főleg a pszichotikus betegekre volt értendő, de beletartoztak a társadalom perifériájára más okból került emberek is, például a clochard-ok, azaz csavargó művészek - magyarázza Plesznivy Edit művészettörténész, a nemrég zárt Art Brut kiállítás kurátora. - Ma Magyarországon nincs olyan fórum, amely felvállalná az ügyüket, pláne nem a galériák. Nyugaton ez Dubuffet óta töretlenül létező jelenség. Külön galériák szerveződnek a naiv, az autodidakta vagy a hajléktalan, de más, intézményi képzésben nem részesült alkotók, például a graffitisek köré is.
Azonban presztízs hiányában is van valamiféle olyan mozgatóereje a művészetnek, amely lelki kapaszkodót jelenthet, ebből azonban nem következik, hogy a művészeket az elesettség, a nézőket, olvasókat pedig a szánalom mozgatná. - Mi nem szociális munkát végzünk a próbák alatt - jegyzi meg Füsti Molnár Sándor Fecske, az AHA színpad művészeti vezetője. - Soha senkitől nem kérdezem, hogy került ide. De ha valakiben még van egy csepp hajlam a művészetre, ott még van remény. Az apátiába zuhant embert már szinte lehetetlen megmenteni. Aki pedig egyedül marad a hajléktalanságban, meghal. A társulat közösséget is jelent, lesz valakijük, akire számíthatnak, arról nem is beszélve, hogy sikereket élhetnek át, megtapsolják őket, ez hajléktalanként egy óriási élmény.
- Figyelemre nevel, nem folyunk szét - mondja Leé József, a hajléktalan művészek antológiájának szerzője -, van valami, amivel törődhetünk.
