Europeana: igény már lenne rá
. Az öszszeomlás nemcsak az Europeanára vet rossz fényt, hanem az EU-tagállamok közgyűjteményeire is: aligha lenne ekkora érdeklődés a közös európai archívum iránt, ha az egyes intézmények honlapjain legalább az érdekesebb anyagok digitális változatai hozzáférhetőek lennének.
A november 20-ra beharangozott start (amint arról lapunkban már beszámoltunk) alighanem sokáig emlékezetes marad: uniós pénzekből finanszírozott kulturális projekt talán még sosem váltott ki ilyen hisztérikus kíváncsiságot a célközönségből. A legoptimistább tervek is maximum óránként kétmillió látogatóval számoltak az első időszakban, és bár az archívum szervereit ennek a duplájára méretezték, a 10 millió látogató/órás túlterhelést nem bírták sokáig a gépek.
Akiknek az első napon mégis sikerült bejutniuk a virtuális archívumba, vegyes tapasztalatokról számoltak be. A kommentárokban a leggyakoribb jelző a "lassú" volt - nehéz eldönteni, hogy az alulméretezés vagy esetleg az egész rendszer konstrukciós hibái miatt érezték így az ügyfelek. Maga az Europeana a valóságban nem gyűjt és nem tárol semmit: maguk a digitalizált művek a tagállamok intézményeiben (Magyarországon például a Magyar Elektronikus Könyvtárban, MEK) vannak. Az uniós portál csupán az egységes (többnyelvű, egyebek mellett magyarul is használható) keresőfelületet, vagyis a hozzáférés lehetőségét nyújtja. Akinek sürgősen szüksége van például egy Goethe-költemény kéziratának, egy Chopin-zenemű korhű hangszereken játszott előadásának vagy egy Van Gogh-képnek a jó minőségű, digitális formában hozzáférhető "kópiájára" (például a tanulmányai miatt, kutatási célból, vagy esetleg csak úgy, a puszta műélvezet érdekében), nem feltétlenül tudja, hogy hol is találhatja majd a keresett alkotást. Az Europeana elvileg éppen azt a segítséget nyújtja majd, ami ilyenkor a leghasznosabb: a gyors átjárást a szóban forgó képhez, zenéhez, szöveghez, esetleg filmhez vagy más multimédiás anyaghoz, bárhol legyen is az.
Hogy mindez tényleg működik-e a gyakorlatban, az még kérdéses, igény a jelek szerint mindenesetre lenne rá. A kérdőjeleket nem elsősorban a start körüli technikai baki szaporítja, azt a szakértők csak múló rosszullétnek tekintik. Több aggodalomra ad okot, hogy az európai kulturális intézmények meglehetősen roszszul állnak a náluk őrzött kincsek digitalizálásával, illetve a már elektronikusan is rögzített anyag publikálásával. Emiatt például az Europeana magyar nyelvű kínálata meglehetősen szegényes (lesz): az érdeklődők leginkább a MEK, az OSZK, illetve esetleg néhány múzeumi honlap tartalmával találkozhatnak majd az első időkben. Az Europeana felépítését nagyszabású digitalizálási kampánynak kellett volna kísérnie, erre azonban sem uniós szinten, sem a tagállamok többségében nincs elegendő pénz (a kivételek közé tartozik például Csehország, Szlovénia és Svédország).
A földrajzilag Hollandiában található Europeana a létrehozás infrastrukturális költségein túl csupán szerény útravalót kapott Brüsszeltől: évi 2,5 millió eurós költségkeretet és 14 alkalmazottat. Az archívum a következő két évben további 69 millió eurót költhet fejlesztésre, ám azt még nem tudni, hogy ebből a pénzből jut-e azoknak az intézményeknek is, ahol a hozzáférhetővé tétel kulcsmomentumát, a digitalizálást el kellene végezni. Azzal a paradoxonnal is kezdeni kellene valamit, hogy amennyiben az európai gyűjtemények haladnának a korral, és elvégeznék mindazt, ami a digitális korszakban a kötelességük lenne, az Europeanára nem is volna szükség, hiszen egy egyszerű internetes kereséssel, akár a Google segítségével is bármilyen digitalizált kulturális örökséget könnyen el lehetne érni.
Az online katalógus jelenleg mintegy kétmillió tételt tartalmaz, 2010-ig a tervek szerint tízmilliósra nő az állomány. Ez utóbbi szám is eltörpül azonban amellett, hogy egyedül könyvből 2,5 milliárd kötetnyi vár arra, hogy az európai olvasók az interneten keresztül is hozzáférhessenek. Jelenleg a nagy nemzeti könyvtárak anyagainak alig egy százaléka van digitalizálva - a cél az lenne, hogy 2012-re ez az arány négy százalék legyen, és után még azt is meg kell oldani, hogy a már elektronikus formára írt anyagok online is hozzáférhetők legyenek. A projekttel kapcsolatos szkepszist erősíti, hogy a tőkében nem szűkölködő Google-nak (a Google Book Search programban) mindmáig csupán hétmillió kötetet sikerült digitalizálnia.
