Három évvel ezelőtt, a velencei biennálén egy üvöltés fejezte ki a kortárs művészetet. A német pavilon teremőrnek öltözött művészei minden egyes belépőre rákiabáltak: "Hú, ez annyira kortárs!"

A gegnek szánt akció sokkolt alanyai talán ijedtükben elgondolkodtak azon, mi is az a kortárs művészet, és ki is az a kortárs művész. Ezen egy ideje a szakírók, művészettörténészek is törik a fejüket, noha a hétköznapokban mindennapos fogalom meghatározása evidenciának tűnhet. Pedig talán csak azt sikerült végre megtanulnunk, hogy a kortárs nem egyenlő a modernnel, mert az az amerikai absztrakt expresszionizmussal az 1960-as években lezárult. Ezek után utoljára a posztmodern fogalma adott eligazodási pontot, de valami utániságával az is inkább a modernhez igazodott. De akkor mi történik ma?

Magabiztosan indulunk a Műcsarnok irányába, ha kortárs képzőművészetre vagyunk kíváncsiak. Ott a napokban megnyílt, 11 kortárs magángyűjteményt bemutató tárlaton aztán megtaláljuk majd - a friss diplomás művészek mellett - az 1915-ös születésű és három éve elhunyt festőművész, Gyarmathy Tihamér hatvanas években készített, absztrakt táblaképeit - mint kortárs műveket.

Ha ugyanezeket a munkákat a legkorábbi, 1766-os alapítású angol aukciósház, a Christie's árverezné, nem a kortársak közé soroltatnának. Korábbi, a kortársat a hatvanas évektől számító kategóriájukhoz képest tíz évvel ezelőtt módosították ugyanis definíciójukat: a kortárs címkét ma már csak 1970 után készült művekre teszik rá. Az ezt megelőző időszak a "háború utáni" jelzőt kapja. Mint a Műértő című szakfolyóiratban tavaly publikáló művészettörténész, Csizmadia Alexa írja,
a változtatást a Christie's XIX-XX. századi festményosztályának vezetője, John Lumley javasolta, mondván, abszurd, hogy ötven évvel korábban készült műtárgyak kortársnak minősüljenek.

- Első megközelítésre kortárs, aki ma is aktívan alkot - mondja az Art Magazin művészeti folyóirat kiadója, Einspach Gábor. - De ez nem egy letisztult kategória, akár a háború után született művészeknél is meghúzhatjuk a határt.

Ez utóbbi mentén definiál a világ legnagyobb, a műkereskedelem tendenciáit, árait figyelő internetes oldal, az Artprice is. Mint Einspach hozzáfűzi, ez azért problémás, mert így a húsz éve halott Jean-Michel Basquiat kortárs, az 1904-es születésű, ma is alkotó Lossonczy Tamás nem az.

A meghatározás azért sem egyszerű, mert a modern és a posztmodern óta nem született saját névvel leírható stíluskorszak - mint korábban például az impresszionizmus -, amely egységes művészeti gondolkodásmóddal és időbeli behatárolással is bírt.

A művészeti szakíró, Andrási Gábor szerint ez a fajta korszakolás nem létezik, és ezentúl már nem is kap majd saját megnevezést egy-egy korszak, mint történt az a gótikával, amelyet utólag neveztek el így; saját kora "maniera modernának" mondta. A kortárs ehhez képest aktuális állapotot tükröz, a jelen gyűjtőfogalma.

- A kortárs mozgó fogalom, jelentéstartalma állandóan változik - állítja Andrási. Szerinte nem a művészek és műveik születési dátuma alapján kellene kategorizálni, hanem problémahalmazok figyelembevételével. Aki egy adott korszak meghatározó kérdéseire reflektál - mint korábban a háború, az erőszak, a holokauszt, az emlékezés vagy éppen a migráció -, témaválasztásával válik kortárssá. (Ad abszurdum, egy életművön belül is változhat az alkotó kortársminősége.)

Ezzel a felfogással azonosul a Műcsarnokot igazgató Petrányi Zsolt is, aki szerint egy művész jelenbe illeszthetősége az eligazodási pont. Ettől érzi kortársnak az alkotót a '41-es születésű festőművész, Birkás Ákos is, mondván, a rég lezajlott párbeszédek tartalékai rég elfogytak.

Amikor a '67-es születésű festőművészt, Szűcs Attilát kérdezem, azt mondja: kortárs a ma élő, mai problémára reagáló alkotó. És akkor mi lesz a júliusban elhunyt El Kazovszkijjal? - kérdezem.

Kortárs ő, feleli Szűcs kis hallgatás után. Kortárs klasszikus.

El Kazovszkij jövőre már nem kortárs. (Életmű-kiállítás a Kieselbach Galériában)