A Víg jövő
- Tavaly azt nyilatkozta, nincs itt az ideje a váltásnak a Vígszínház élén.
- Nem mondtam ilyet.
- Pedig ezt olvastam egy interjúban. Kérdezem máshogy: évek óta tudja, hogy nem pályázik többet a posztra?
- Hosszabb ideje gondolkodom ezen, az igazgatás ugyanis nagyon sokat elvesz tőlem, a rendezőtől és tanártól.
- Utódjának Eszenyi Enikőt ajánlotta. Isteni színésznő, remek rendező, de miből gondolta, hogy perfekt igazgató lesz? Nehezen képzelem el, hogy Eszenyi ül otthon, és egyszer felkiált: Ha Marton nem pályázik, akkor majd én! Nyilván régóta beszélgetnek erről.
- Miért elképzelhetetlen, hogy egy tehetséges művész, aki a színház egészében gondolkodik, színházat akar csinálni? Ha az ember többnyire fiatalok között él, meg kell tanulnia ambícióikat tisztelni, becsvágyukat inspirálni. Szerencsés vagyok, hogy taníthatok a színművészeti egyetemen, több sikeres növendékem van a pályán. Közülük sokan lettek igazgatók, főrendezők.
- Sosem orrolt meg arra, aki itt hagyta?
- Az adott pillanatban mindig rosszul esett, de megsértődni azért méltatlan lett volna. Mindenkinek a saját belső hangját kell követnie. Én is mindig azt tettem.
- Bálint András az előadó-művészeti törvény előkészítésekor írta 43-asok dala című dolgozatát. Talán ez volt az ő belső hangja. Ebben, azt mondja: "Úgy látom, hogy a 43-asok nemzedékét még elismerés és némi türelmetlenség övezi: megcsinálták, megőrizték, de most már tényleg elhúzhatnának. Ezt amúgy ki-ki megteszi, időben vagy időn túl - ez már nézőpont kérdése. Ez a világ rendje, hiszen mi sem voltunk különösen türelmesek az előttünk járó generációval." 43-asként érezte ezt valaha?
- Nem hiszem, hogy türelmetlen lettem volna az elődeimmel, Várkonyi Zoltánnal vagy Horvai Istvánnal. Sokra tartottam őket, rengeteget kaptam tőlük. És őszintén szólva, az elmúlt időszak nem arról győzött meg, hogy bárki türelmetlenül várná a távozásomat.
- Maradna a Vígben valamilyen poszton? Esetleg főrendezőként?
- Ha felkér a következő igazgató, elgondolkodom rajta. A természetes nyilván az lenne, ha itt maradnék, dolgoznék, itt vannak a barátaim, a tanítványaim, ez a Pannónia utca. Tele vagyok energiával, tettvággyal és inspiráló felkérésekkel. Szerencsére előre tudom, milyen munkák várnak rám külföldön.
- Miközben idehaza alig rendez.
- Igazgatóként nem is tehettem, bár hívtak. De amióta kiderült, hogy csak a rendezésnek, a tanításnak szeretnék élni, zavarba ejtően sok hazai felkérést kaptam. Először mégis Amerikába megyek, megrendezem a Mirandolinát. Utána befejezem az Operaháznak a Varázsfuvola szereposztását. Ennek az előadásnak az egyik különlegessége: a Vígszínházban mutatjuk be, így új közönség ismerkedhet meg ezzel az operával. Közben a torontói Soulpepperben A testőrt állítom színpadra. Még gondolkodom, hogy a Vígnek megrendezem Yasmina Reza új darabját.
- Érezte valaha, hogy az igazgatás miatt a külföldi karrierje fényesebb, mint az itthoni?
- Ezt nem szoktam méricskélni. Megtisztelő, ha az emberről olyan kritikusok, mint Richard Christiansen, Michael Billington, Robert Cushman jókat írnak. Nagy élmény, ha az ember elfogulatlan, nyitottabb világban dolgozik. Többnyire nyáron vállalom ezeket a munkákat, de soha nem kellett feladnom azt a szokásomat, hogy a Vígben az összes készülő produkció utolsó három hetében bent üljek a próbákon.
- Gyakran átrendezi más előadását ebben az időszakban?
- Pályakezdőként a berlini Volksbühne vendége voltam, a művészeti igazgatót úgy hívták: Benno Besson. Nagy rendező volt. Akkor éppen nála dolgozott egy másik híres rendező. Az utolsó három hétben mindketten bent ültek a próbákon, és alakították az előadást. Ha a produkció állapota megkívánta, effajta segítségre törekedtem én is. De barátom, Horvai István akkor is gyakran bejött a próbáimra, amikor már igazgató voltam. Pontosan, könyörtelenül megfogalmazta, mi a hiba.
- Van, akinek most is elfogadja a véleményét?
- Együtt tanítok Hegedűs D. Gézával és Forgács Péterrel. Amit csinálunk, az is valami ilyesmi.
- Már nem az ön keresztje a Pesti Színház felújítása. Kapott ígérvényeket a fővárostól?
- Ha eljön az ideje, szívesen részt vennék a felújításban, szereztem már ebben némi tapasztalatot a Vígben. Bár a fővárostól nem kapunk semmilyen biztatást, azt gondolom, előbb-utóbb mégis sor kerül a Pesti rendbetételére. Addig elhárítjuk a csőrepedéseket, kipucoltatjuk a szennyvízcsatornákat, kitisztíttatjuk a székeket. A közönség meg a színházat szereti, és nem kéri rajtunk számon az épület állapotát.
