A kötet fontos helyén - a történeti szintézisírás dilemmáit számba vevő tanulmány egyik gondolatmenete során - fölidézett intelem arra figyelmeztet tehát: a túlzott történészi specializáció az áttekintőképesség elvesztésével fenyeget. A szakszerű történészi munka persze szükségszerűen fokozódó szakosodással jár együtt. Aki azonban a valóban jelentős történész rangjára tart igényt, annak nem szabad visszarettennie a dilettantizmustól: hogy tudniillik a szűkebb korszakán és szakterületén kívül eső történeti kérdésekhez is hozzá merjen szólni. Olyan eleganciával, ahogy itt maga Romsics Ignác teszi. A huszadik századi magyar történelem manapság alighanem legkiemelkedőbb kutatója ebben a gyűjteményében nem marad meg szigorúan a választott korszakánál és területénél: alkalmanként időben is, térben is eltávolodik tőle. Például, hogy átfogó képet rajzoljon a magyar politikai gondolkodásnak a középkortól máig ívelő szerepfölfogásairól: a kereszténység fölvételétől az uniós tagságig, végigtekintve a magyarság feladatairól vallott meghatározó nézeteken. Vagy hogy eltöprengjen a finn sikertörténet okain: társadalomtörténeti, gazdaságtörténeti és politikatörténeti adatok elemzésével kísérelve meg fölfejteni a sikeres fölzárkózás titkát.

A kötet, ahogy említettük, gyűjteményes munka: Romsics elmúlt fél évtizedben keletkezett tanulmányaiból és cikkeiből válogat. Olvasható benne hosszabb dolgozattól rövidebb publicisztikáig mindenféle írás: szakmai konferencián elhangzott előadásszöveg és szerkesztett kötetbe készített kontribúció, ráérősebben kanyargó történeti esszé és feszesebb érvelésű politikai publicisztika. Alkalmi írások csupán, amelyek a fő mű, a huszadik század magyar történelmének összefoglaló bemutatására vállalkozó, monumentális szintézis után és annak árnyékában születtek? Kétségkívül. Az áttekintőképességnek ugyanazzal az igényével - a Burckhardttól emlegetett nemes "dilettantizmussal" - készültek azonban, mint a tegnapi szintézis.

Osiris, 322 oldal, 3480 forint