Lélekben talán most is ezen helyek valamelyikén időz, amikor az idén, hetvenedik születésnapja apropóján körbetoporogja műértő és laikus. Klasszikussá vált kortársként sorra nyílnak kiállításai, szám szerint hét, Pesten és Párizsban, a naiv közönség pedig azt reméli, az ünnep apró rés lehet a pajzson, amit az aszkéta mester évtizedek óta maga előtt tart. Hogy most varázsütésre megszólal a mindig hallgatag művész, amikor lehet faggatózni, és nem csak a katalógusok szűkszavú életrajzi blokkjai adnak fogódzót egy misztikus életmű darabjaihoz.

A művész keveset mond, a képei magukért beszélnek

"Született Visegrád, 1938. november 26. 1954-1958 Képző- és Iparművészeti Gimnázium. 1958-1963 budapesti Képzőművészeti Főiskola, mestere Hincz Gyula. Iparterv, győri szobrásztelep, ösztöndíjak. Informel, neoavantgárd, harde-edge, gesztusfestészet. Munkácsy- és Kossuth-díj."

Reméljük, hogy most végre szabad ennél többet is megtudnunk. Hogy talán mesél gyerekkoráról, amikor megszállottan festette a villámokat. Mesél tiszteletbeli mestereiről, Manet-ról, Malevicsről, Mondrianról, Giacomettiről és Egry Józsefről.

Beavat az egyetlen vonásban megtestesülő gesztusok mögötti indulat, a geometria és az egyensúly rejtélyeibe. Árulkodik fentről, lentről, transzcendenciáról, a fekete árnyalatairól, a néhány éve újra "feltalált" színekről. Remélünk történetet a portréért folyamodó Esterházy Péterről, akit arra figyelmeztetett, arca tán grafitháromszögként végzi, és történetet a táci asztalosmesterről, Magyar Ferencről, akinek privilégiuma felfeszíteni lenvászon alapjait.

- A valóságban nincsenek olyan szép színek, amilyenek a fantáziámban születnek - mondja a napokban egy baráti összejövetelen. Meg hogy nem érdemes képeiről külön-külön beszélni. Beszélnek azok magukért.

Mi meg nézzük a harsány és vastag színhasábjait, bakelitkorong-barázdákat idéző fekete felületeit, tömör geometriájába szövetült apró háromszögeit.

A Várfok Galériában ma este nyíló tárlatán is ott állunk majd legfrissebb képei előtt, ő szinte észrevétlen marad; parádés köszöntők helyett pedig, hogy kedvében járjunk, megelégszünk alig észlelhető, születésnapi főhajtásokkal.

Átéljük majd azt, amit író barátja, Tolnai Ottó fogalmazott meg.

"Együtt némázunk."