- Olykor Beat Takeshi, máskor pedig Takeshi Kitano néven alkot. Számos elméletet hallottam a miértről, beavatna a hivatalos verzióba?

- A "Beat" név még az 1970-es években ragadt rám, ekkor léptem fel először a Two Beats nevű stand up comedy duó tagjaként. Az igazi nevemet először 1989-ben használtam, amikor elkezdtem filmeket rendezni. De ez így is van rendjén, teljesen más a közönsége Beat Takeshi komikusnak, mint Takeshi Kitano filmrendezőnek.

- Már a 80-as évek elején befutott sztár volt. Mi hajtotta a filmrendezés felé?

- Tulajdonképpen véletlenül lettem filmrendező. Sosem álmodoztam erről, a szívem mélyén mindig is komikus maradok. Az erőszakos zsarut első körben nem én, hanem Kinji Fukasaku rendezte volna, én csak játszottam volna benne. De a forgatási terv ütközött a tévés elfoglaltságaimmal, időközben a rendező kiszállt, végül a producerek nekem ajánlották fel a lehetőséget. Mivel a komédia- show-imat én rendeztem, elvállaltam.

- Habár rendezői stílusa roppant egyedi, mégis hadd kérdezzem meg: kik voltak önre hatással?

- Ez a kérdés tipikus nyugati gondolkodásra vall. Amikor Az erőszakos zsaruval elkezdtem bejárni a világot és interjúkat adni, meghökkentett a "ki hatott rám" kérdések mennyisége. Kínosan éreztem magam, és ekkor kezdtem el nézni mások filmjeit. De azóta sem tudok olyan alkotót mondani, aki tökéletes lenne. Kuroszava A hét szamurája, Godard Bolond Pierrot-ja és Fellini Bohócokja zseniális mű ugyan, de ők is készítettek kiábrándító filmeket. A legnagyobb rajongója Takeshi Kitanónak és a kegyetlen kritikusoknak vagyok, mert a saját hibáimból tanulok a legtöbbet.

- Az Achilles és a teknősbékából mi volt meg előbb, a cím vagy a sztori?

- Amikor eldöntöttem, hogy a következő filmem egy sikertelen festőről fog szólni, tudtam, eljött az idő, hogy a saját festményeim is szerepelhessenek. A művész tulajdonképpen antihős. Definiálni akarja a művészetet, ami nem biztos, hogy lehetséges. Sőt. Százféle választ adhatok, de egyik sem lesz kielégítő. Én arra a következtetésre jutottam, hogy a művész élete olyan abszurd és bizarr, mint a matematikai paradoxonok. Ezért adtam ezt a címet.

- A film első fele komolyabb hangvételű. Már-már tradicionális dráma.

- Ezt követelte meg a film struktúrája meg a narratíva. A naiv gyermek áll a középpontban, aki mindent elhisz, amit a felnőttek mondanak neki. Ehhez klasszikus kompozícióra volt szükség. Ahogy öregszik, egyre őrültebb lesz, így a filmnyelv is egyre kísérletezőbbé vált. Csak így lehet a mű koherens.

- A leghumorosabb jelenetek a kísérletező művészekéi a filmben. A modern művészet ön szerint csupán blöff?

- Amikor egyetemista voltam, a hatvanas években sok barátom került az avantgárd befolyása alá, nagyon divatos volt az úgynevezett akciófestés. A humor nem direkt kritika akart lenni, csupán a nosztalgikus emlékezés velejárója. De ha már így tette fel a kérdést, akkor elmondom: szerintem a modern művészet olykor tényleg nevetséges.

- Filmjéből arra is lehet következtetni, hogy a művészet mércéje ön szerint az anyagi haszon.

- Könnyű nekem a festészetről papolni, mert nem vagyok hivatásos festőművész! A képeim csakis hobbiból készülnek. Mindemellett egy-egy modern műalkotás értéke manapság szinte behatárolhatatlan. Erősen befolyásolja, hogy az alkotó hogyan menedzseli magát, és hogy mennyire kapja föl a média. Sajnos ma ez határozza meg a piaci értéket. Ezt inkább árfolyamnak nevezném.

- Az Achilles és a teknősbéka a Takeshi's és a Kantoku Banzai! után a művészettrilógiája befejező darabja. Megtalálta, amit keresett?

- Egy filmrendező esetében alapfeltétel, hogy forgathasson. Az, hogy még sikeres és gazdag is legyen, már túl nagy kívánság. Visszatérve korábbi kérdésére, a művészet nem pénzkérdés. A producerek nagyon mérgesek rám, hogy sok év után éppen erre a következtetésre jutottam.

- És a boldogság is hiányzik ezekből a művekből...

- Voltak boldog pillanataim az életben, de sosem voltam igazán elégedett. Ez az, ami hajt. Olykor ez félelemmé válik, attól rettegek, hogy nem végzem elég jól a munkámat. Napról napra nehezebb individualista művészként élni. Sőt, azt mondanám, hogy ez ma képtelenség. A megélhetésért kompromisszumokat kell kötni. A műalkotás is csak termék. A tehetség és a zsenialitás már csak nyűg, ami megnyomorít.

- Mit gondol, azért lehetséges manapság eredetinek lenni?

- Nehéz megmondani. Pápua Új-Guineában például, ahol az őslakosok teljesen ártatlanok a modern művészeti irányzatok tekintetében, azaz nem akarnak eredetiek lenni, csupán imitálni akarják a valóságot, sokszor mégis csodálatosat alkotnak. Egyszóval: ez az Achilles és a teknősbéka esete.

- Egyszer Hollywoodba is eltévedt, szerepet vállalt a Johnny Mnemonic című cyberpunk sci-fiben.

- És egy életre elég tapasztalatot szereztem. Úgy éreztem, hogy elmentem Disneylandbe, de semmire sem ülhettem fel. Az amerikai film olyan, mint egy gyár, ahol a rendező egy szimpla menedzser. A japán viszont olyan, mint egy kézművesműhely, ahol a rendező a vezető mester.

"Szerintem a modern művészet olykor tényleg nevetséges"