Ez a gondolat pedig nem más, mint a múlt, az ősök tisztelete.

- Néhány évvel ezelőtt Londonban, egy kínai császárokról szóló kiállítás katalógusában arról olvastam - emlékezik Havadtőy -, hogy amikor a kínai császárok trónra léptek, nemhogy elpusztították volna azt, amit elődjük létrehozott, hanem óvták és megbecsülték, sőt. Még az egyébként általuk kivégeztetett uralkodók felmenőinek sírjához is kilátogattak, hogy örökbe fogadják annak őseit. Így váltak a múlt örökösévé, legitim uralkodóvá. Az egyik trónra lépő császár például végigjárta a Tiltott várost, a palota ezer szobáját, és az egyikben rálelt egy XIII. századi festő két alkotására, majd talált még két képet tőle, ekkor építtetett egy újabb szobát, melyben elhelyezte a négy műalkotást, a szobának pedig azt a nevet adta: "Végre együtt mind a négy kép."

Havadtőy Sámuel szerint mi túl gyakran szelektálunk múltunk darabjai között, és a múltról hovatovább kérdezni is elfelejtettünk. Sőt: kérdezni, összefüggéseket megérteni mintha veszélyes dologgá vált volna. A másik múltját, a másik embert tisztelni végképp. Vajon a mi vezetőink képesek lennének-e olyan gesztusra, kérdezi, amelyet John McCaintől láttunk, aki vereségét követően azt mondta: mindenben támogatni kell Obamát, aki mától az én elnököm is.

Ezt kérdezi, aztán hozzáteszi: ezekben a pillanatokban különösen büszke volt arra, hogy huszonnyolc évig Amerikában élt. De Amerikáról, Havadtőy személyes múltjáról most csak ennyi hangzik el. Nem emlegetjük, miképpen került oda, hogyan lett ott belsőépítész, hogy aztán dolgozzon a marokkói királynak vagy a John Lennon, Yoko Ono házaspárnak. És arról sem beszélünk, hogy Lennon halála után miképpen szövődött erős barátság, később kapcsolat közte és Yoko Ono között, amely egészen 2000-ig tartott. A személyes múltat Havadtőy Sámuel ezúttal magába zárja, és igaza van, mert most már a művek fontosak, jelesül éppen a kínai császárokról készített alkotások.

Ám a művész nem csupán a császárok alakjával, de a művek alapanyagául használt csipkével is megidézi a múltat. Arra, hogy csipkéket használ képzőművészeti alkotásainak hátteréül, két évvel ezelőtt kaptuk fel a fejünket. Akkor, amikor az amerikai Bobby Fischer és az orosz Borisz Szpasszkij 1972-ben vívott, legendás, 41 lépésből álló sakkvilágbajnoki döntőjét mesélte el 41 sakktábla méretű képen, melyek alapja ugyancsak csipke volt. Azt mondta akkor: bő évtizede gyűjti a művészet hobbitermékének tekintett, lesajnált alkotásokat, a csipkéket, mert ámulatba ejti szépségük, és lenyűgözik a csipkekészítő asszonyok történetei, melyeket a finom munkák rejtélyesen zárnak magukba.

Havadtőy Sámuel ma már egyre-másra kapja a nagymamacsipkéket, ismerősök, idegenek bízzák rá - ha tetszik: művészetére - a múltjukat.

Tudják: jó helyre kerül.

Havadtőy a képei között