A csikóbőrös kulacs, a karikás ostor, a miskakancsó sokunk számára már csak egzotikum, holott eredeti funkciójában néprajzi értéket képvisel. Ám ha nem használjuk őket, identitásuk is elvész. A múzeumok puszta gyarapítása nem jelenti a tradíció folytatását, ahhoz annak újrafelfedezése és megújítása is szükséges.

A máz nélküli, fekete kerámia - mely színét a sajátos égetési technikának és a vastartalmú agyagnak köszönheti - is újdonság volt a maga korában a színes, mázas edényekkel szemben. Ugyanakkor nemcsak esztétikai értékéért kedvelték, tárolóedényként egyedi gyakorlati haszna is volt: fekete színéből adódóan különösképpen gyűjti a napfényt, s míg emiatt az edény fala "izzad", a benne levő víz sokáig hűvös marad.

A XIX. század végéig minden fazekas ismerte a készítés módját, a műhelyekben s a piacokon a mázas és a fekete cserép egyszerre volt jelen. Lassan azonban az ólommázas forma kezdte kiszorítani a fekete kerámiát. Így volt ez Hódmezővásárhelyen, Pápán vagy Mezőtúron is. Fordítva történt viszont Mohácson, Szentesen és Nádudvaron. Ott fennmaradt a tradíció mindkét formája. Míg Mohácson a cserép színe inkább grafitszürke, s a díszítés karcolással, pecsételéssel történik, addig a két alföldi városban a nyers állapotban levő edényre kaviccsal mintákat dörzsölnek, és a dörzsölés nyoma fényes marad.

Ezekben a műhelyekben a mesterek nem csak turisztikai, mondjuk így, attraktív célokra fűtik fel a kemencét: olyan használati tárgyakat készítenek, melyek képesek felvenni a versenyt a mindennapi műanyag termékekkel. Nem az utánpótlással van ugyanis a baj. "Érdeklődés volna rá, csak az értékesítéssel vannak gondok" - mondja Fazekas Ferenc, a nádudvari fazekascsalád egyik tagja. Ők kézműves-szakiskolát is működtetnek. Szentesen pedig a Népművészet mestere díjjal kitüntetett Bese László tanítványai oktatják a mesterséget.

Gond azonban nem csak a fekete kerámiával van. A fazekasáruk eladását általában nehezíti a korábban helyet biztosító bolthálózatok eltűnése, a megszűnt áfamentesség (ami korábban a saját termékét értékesítő készítőt illette), vagy a magas helypénz a népművészeti vásárokon.

A fekete fazekasság eltűnése nem túl komplikált ügy. - Ma egyszerűen nem divat - véli Csupor István, a Néprajzi Múzeum kerámiagyűjteményének muzeológusa. Önmaguk szépségéért, a fénytörés játékáért ma már nem veszik a cserepeket, vagy legalábbis nem mindenütt. A nádudvari és a szentesi fazekasok nem követik szorosan a hagyományt, igyekeznek a díszítést, a formát a kor ízlésvilágához alakítani. Úgy tartják, ez a népszerűségük oka. Másfelől, Csupor István szerint fel kell hívni a figyelmet az edények gyakorlati szerepére. Meg kell mutatni azt a pluszt, amely feledésbe merült: a tárgyaknak rendeltetésük van. A Hagyományok Házában ezért tervezik olyan enteriőrök kialakítását, ahol a mai berendezési tárgyak együtt láthatók a népművészeti termékekkel. Ez az újrafelfedezés és megújítás pedig azáltal és azon túl, hogy fenntartja a hagyományt, segíthet, hogy a világcégek egyenáruival szemben - talán épp egy fekete korsóval - színesítsük környezetünket.

Nem csak műtárgy, rendeltetése is van