Spongya Bob bejövetele

A szalonkörülmények közt üzemelő Ecseri piacból komoly kortárs részleggel bíró képzőművészeti vásárrá nőtt másfél évtized alatt a vasárnap zárult Budapest Art Fair, ahol Munkácsytól Warholig volt miből mazsolázni.

Eltűntek a berakott hajú, elegáns nyugdíjasok a Műcsarnokban berendezett képzőművészeti vásárról. És elmúlt a tengernyi apró ezüst- vagy bizsu csecsebecsétől kölcsönzött zsibvásárhangulat. A tizenöt évvel ezelőtt Antik Enteriőr néven, a Néprajzi Múzeumban beindított vállalkozás helyet, nevet, tartalmat és közönséget változtatott. Először - 1997-ben - aranyfüstös, barokkos kínálata dacára beköltözött a kortárs kiállítások Hősök terei fellegvárába, a Műcsarnokba, majd 2005-ben "kortárs buborékot" növesztett az oldalába. A sátor mára a vásár egyenrangú helyszínévé vált, és a régi tábla helyébe a Budapest Art Fair felirat került.

- Kizárólag a piac diktál. Ha nem váltunk, és nem hagyjuk megerősödni a kortárs vonalat, pár éven belül talán végleg kimúlik a vásár - mondja a főszervező Galambos Sándor. Mindez számszerűsítve annyit tesz, a korábbi száz kiállítóhoz képest impozánsabb környezetbe helyezett ötven kiállító meghatározó része kortárs művekkel érkezett. A kevéske ezüst hamutartó, brill-bros és art deco kanapé mellett egyenrangú versenytársként jelent meg
a videoinstalláció, a mobilszobor és például a tavaly "felfedezett" fotó.

- Teljesen legyengült az antik vonal - mondja az egyik antikkereskedő, és berzenkedik a megtévesztő névváltozáson. Nem is jönnének törzsvevői, ha nem küldene értesítést, hogy ez a vásár azonos a korábbi Antik Enteriőrrel. Így is jóval kisebb az esély, hogy ezüst étkészleteit vagy például ínyencségnek számító többmilliós Zsolnay-vázáit eladja.

A többnyire komoly szándékkal érkező vevők inkább a kortárs festmények között böngésznek, tanulmányozzák a Kieselbach Galéria által megteremtett Bortnyik-kultusz más standokon felbukkanó újabb és újabb darabjait, barátkoznak az ef Zámbó-, El Kazovszkij-, Hantai Simon-képekkel, és a legújabb generáció munkáival. Egy Popeye erotikus kalandjait feldolgozó sorozattal, a Batmant kreáló Bob Kane rajzaival és a rajzfilmekből ismert Spongya Bob képregényeivel.

Könnyű helyzetben van az a kereskedő, akinek galériaevolúciója együtt mozgott a világ művészeti kereskedelmének változásaival: az antik és klasszikus képzőművészetben rangot szerző galériások - mint mondjuk Virág Judit, Kieselbach Tamás és az Erdész-Makláry galéria alapítói - hitelesebben tudják kommunikálni vevőiknek a kortársra váltás szükségességét. Ők két helyszínen is kipakoltak: az elegáns múzeumi csarnokokban és a kissé nomádnak tűnő műanyag sátorban.

A négynapos vásár forgalma kapcsán a "szégyenlős" galériások záráskor egyhangúan azt vallják, még mindig inkább presztízskérdés itt megjelenni, mint komoly haszonnal kecsegtető akció. A vaskos bérleti díjakért közel hasonló standok bérelhetők a legrangosabb külföldi vásárokban - Kölnben, Bázelben, Párizsban, Londonban -, ahol az itteni közel tízezer, egyre válogatottabb látogató helyett ennek sokszorosa fordul meg. Csakhogy ott nehezebb besorolni a hazai játékosok közé, és "keletiként" nehezebb eladni is.

- Legalább négyszer kell részt venni egy külföldi vásárban ahhoz, hogy az ember tényezővé váljon - mondja az idén 18 éves Várfok Galéria tulaja, Szalóky Károly. Ő maga is évekig egy kisebb lakás árát fektette a kölni vásár részvételi díjába. Szalóky meséli, tavaly ide tudta csábítani külföldi kiállítókat is, de sikertelenségük okán az idén nem jöttek újra. Külföldiek először egyébként Pozsonyból érkeztek 2001-ben, pár éve ideszokott néhány párizsi galériás, a hét végén is többen képviselték a franciákat.

- A legnevesebb Szajna-parti galériások is eljöttek körülnézni, például akiknek felmenői elsőként árulták az impresszionistákat - mondja a párizsi Minotaure galéria képviselője.

Noha még nem kerültünk rá a vásárok világtérképére, talán haladunk ebbe az irányba. Az is ezt mutatja, hogy tavaly még csak ajánlották a klasszikusokat áruló galériáknak a művészettörténészekből, gyűjtőből és szakemberekből álló zsűri minősítését, az idén már kötelező volt zsűriztetni a portékát. A kortárs szakaszt ez egyelőre nem érinti, ott a belépőhöz elég némi múlt, pár kiállítás és hiteles művészkör.

Persze, ami a vásár jövőjét illeti, tennivaló akad bőven. Erősebben kellene a külföldi kapcsolatot építeni, mondják a résztvevők, impozánsabbá lehetne tenni a sátrat, és járhatna ingyenes tömegközlekedés a kiállítóknak, ahogy az külföldön is megy. És az sem ártana, ha a politika végre komolyan venné a vásárt: legalább a megnyitóra delegálna egy potentátot. A madridi vásár fővédnöke például János Károly király...

Antik Enteriőrként indult, de ma már a kortárs művészet uralja az Art Fairt
Antik Enteriőrként indult, de ma már a kortárs művészet uralja az Art Fairt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.