A jelen zenéje

Ami van, széthull darabokra. Pendereckiről igazán nem tudja az ember, mit is gondoljon. Régebben egyszerűbb volt a helyzet, jött egy szakállas, szemüveges fiatalember Lengyelországból, és elkápráztatta a világot. Előbb elkápráztatta Lengyelországot, amikor kiderült, hogy egy zeneszerzői verseny mindhárom helyezését ő nyerte meg, csak két darabot álnéven küldött be.

Aztán jött a világ, amely elájult attól, hogy micsoda szálkás, merész, kifejező zenét ír egy ismeretlen kelet-európai ember, aki láthatóan tökéletesen tisztában van azzal, hogy mi az éppen korszerűnek számító komponálás, kísérletezik, közben mégis észrevehető nemcsak a technikai tudás, de szigor is. Nagy, komor, kétségbeesett zenék a világról. Gyászének Hirosima áldozataiért. 52 vonós hangszer, és mindenki hallja a kétségbeesést, sikolyokat, szenvedést. Azt is tudjuk, hogy a mű eredeti címe 8'37" volt, nemcsak tiszteletadás John Cage előtt, de ennyi ideig tartott Hirosima bombázása.

Ami az utóbbit illeti, nem pontosan értem. Azt hittem, Hirosima fölé egyetlen gép szállt, az Enola Gay, ledobta a bombát és továbbrepült, ebben mi tartott éppen 8 percig és 37 másodpercig?

Ma Penderecki is azt mondja, hogy zenét szerzett, nem bombaemlékművet. Írt egy bonyolult művet, a feje közben tele volt az atomtámadás fenyegetésével, 1960-at írtunk, hát ilyen címet választott hozzá. És ez lett a belépője a világhírhez, a Gyászzenét sokkal többször játsszák, mint a többi hasonló művét, mert az emberek érteni vélik. Ahogy érteni vélték a Lukács-passiót is, a hatvanas évek közepén valaki ilyet mert írni a kommunista világban, nem kis bátorság. De Penderecki tényleg bátor ember. Nemcsak azért, mert megírta ezeket a műveket, hanem mert utána volt mersze otthagyni a biztos sikert, az avantgardista élpróféta szerepét, és gyökeresen más stílusban folytatni a zeneszerzést. A mértékadó körök persze rögtön árulót kiáltottak, amikor Penderecki Hegedűversenyt írt Isaac Stern felkérésére, és az is kiderült, hogy a mű már nem szól olyan disszonánsan, közelít a tonalitáshoz, a nyakkendős közönség is szereti a műveit. Eladta magát, megbolondult, Brucknert utánozza, kiégett.

Lehet. De az is lehet, hogy csak megy a maga útján, és ahogy az sem zavarta, ha a közönség utálja és a szakértők lelkesednek érte, később az sem bizonytalanította el, ha a közönség szereti és a szakértők vannak rosszul tőle. Azt azért ma is nehéz lenne ráfogni, hogy a hallgatók kegyeit keresné, azt meg végképp lehetetlen lenne állítani, hogy nem érti a mesterséget. Él. Dolgozik. A többi a mi dolgunk.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.