Minimal art

Ne hagyd, hogy pénzhiány miatt elmaradjon a kiállításod! Ha pénz nélkül nem tudsz tárlatot rendezni, akkor inkább mondd azt, hogy neked biennáléd van, az meg ugye csak jövőre lehet. A biennálédból meg csinálj triennálét - úgy is spórolhatsz, nyersz legalább egy évet! Ha igazán ügyes vagy, még kombinálhatod is a lehetőségeket.

Salgótarján 1982 óta ad otthont az Országos Rajzbiennálénak. Ha lett volna pénz, a hétvégén tizennegyedik alkalommal nyílt volna országos grafikai seregszemle a nógrádi megyeszékhelyen. De nem volt. Nógrád megye önkormányzata ugyan - miként a korábbi években is - egymillió forinttal hozzájárult a szervezéshez, a Nemzeti Kulturális Alap pedig egy szerény összeget - 400 ezer forintot - adott, ám ezt a szervezők semmilyen más pályázati összeggel nem tudták növelni. Két éve ennek az összegnek a háromszorosából rendeztek itt rajzkiállítást. A Nógrádi Múzeumban ezért úgy döntöttek, hogy a biennáléból triennále lesz, amelyet legközelebb 2010-ben láthat a közönség.

Az északi régió nagyvárosainak kultúraszervezői receptet láttak ebben, így a miskolci Országos Grafikai Biennálét és az egri Akvarell Biennálét is háromévenként megrendezendő kiállítássá alakították át. Persze mondhatnánk azt is, hogy régión túli receptet másoltak, hisz a 70-es évektől működő szombathelyi Mini-tárlat is biennáléból triennálévá lett, miként az 1992-től datált újpesti Kisgrafikai Kiállítás vagy az 1967-től keltezett pécsi kisplasztikai tárlat.

Salgótarjánban, hogy mentsék a menthetőt, rendeztek egy országos rajzkiállítást. Míg korábban viszonylag nagyméretű grafikákat fogadtak be a Rajz Biennáléra, most 400 négyzetcentiméter címmel hirdettek pályázatot. 168 alkotó több mint 500 alkotással jelentkezett, a március elsejéig látható salgótarjáni kiállításon ebből 92 művész 250 műve látható. De bebizonyosodott, hogy ezeken a hússzor húsz centis felületeken is lehet fontos gondolatokat közvetíteni. A Salgótarjánban kiállított grafikák és expresszív szénrajzok ezt igazolni is látszanak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.