- A múltkor egy női irodalomról szóló konferencián láttam. Női íróként határozná meg magát?

- Nem hiszek ebben. Dilettáns vagy hiteles irodalom van. Pilinszky úgy mondta, hogy ő nem keresztény költő, hanem keresztény és költő. Ha tőlem kérdeznék, azt mondanám: nem költőnő, hanem nő és költő. Vagy költő és nő. Kontextustól függően.

- A tavaly megjelent novelláskötetét mégis férfiként kezdi írni.

- Én még a gyerekkoromban sem szerettem, ha bármiképpen elkönyvelnek: jó tanulónak vagy rossznak. Ha ez megtörtént, változatni akartam a besoroláson. Azt hiszem, ez a belső szabadság kivetülése. Ezért válhattak hasznomra a kudarcaim is.

- A novelláskötet alcíme: önéletrajzaim. Több élete volt, több identitása?

- A XX. század elején megjelenő fenomenológia címmel jellemezhető filozófiai iskolában épp ez a két probléma vetődött fel: az identitás és a saját élet. Mit tekinthetek a saját életemnek? Mert miközben sosem vagyunk ugyanazok, mégis önmagunk maradunk életünk során. Tehát van bennünk egy feloldhatatlan kemény mag. Hogy ezt a magot épp milyen hús növi be, az már másodlagos.

- Gondolom, az alkotásba vetett hite is a kemény maghoz tartozik.

- Egészen biztosan. A születésnapomra megjelenő esszékötetem, a Jaj a győztesnek! a hit nem pusztán vallásos értelmében vett kérdését járja körül. Az ilyenfajta etikai elkötelezettség értekező prózában elengedhetetlen, és semmiképp sem azonos a morális szempontoknak alávetett irodalommal, hiszen a morális szempont erőltetése minden műfajban didaktikus műveket segít világra. Esszékötetem címe a Jaj a legyőzöttnek! ismerős szállóige megfordítása. Hiszen a győztes éppúgy az áldozat árnyékával küzd, ahogyan a vesztes is vállára veszi a legyőzött keresztjét.

- Vissza szokott térni a már megírott verseihez?

- Egyetlen egy alkalommal történt meg. Van egy kamaszverseket tartalmazó kötetem, amelyben számtalan gyerekkori emlék szerepel, de mivel a könyvterjesztő csaknem azonnal egy karácsonyi zsákbamacska-könyvcsomagba tétette, nyomtalanul eltűnt a könyvpiacról. Szerencsére a könyvtárakban van egy-egy kötelespéldány belőlük, így a diákokkal való író-olvasó találkozókon mindig előkerülnek. Ezeket a gyerek- és kamaszkori motívumokat a tavaly megjelent Megtévesztő külsejű vendég című novelláskötetben részben fel is használtam.

- Kritikus, családtag vagy szerkesztő az első olvasója? Kire hallgat?

- Néhány kivételesen érzékeny kritikusra. Általában a kiadónak adom azonnal a kéziratot. Nem mintha titkolóznék, inkább attól félek, ha a félkész könyvet megdicsérik, akkor arra a következtetésre jutok, hogy a mások kedvét kerestem. Ha viszont kifogást emelnek, akkor másképp folytatom a könyvet, és elveszek egy idegen erdő mélyén.

- Egyszer azt nyilatkozta, hogy sehol sem találta meg igazán a helyét. Nem túl nagy magány ez egy írónak?

- Pontosan a Pilinszky-mondat szellemében hangozhatott el ez az állítás, mely szerint az író hazája a gyökértelenség. Az írónak is lehet családja, hazája, lakása, ahogyan nekem is van. Azonban amikor ír, magányos és kiszolgáltatott.