Valójában a matematika és fizika riasztotta el a Műszaki Egyetemtől. Így az első fontos állomás a Gödöllői Agrártudományi Egyetem lett az életében, amit kizárólag az angol szakfordítói végzettség megszerzése miatt választott. Bár tanulmányai alatt a baromfitenyésztés praktikái meglehetősen hidegen hagyták, első munkahelyén, egy igazi szocialista nagyvállalatnál, keltetőüzem felépítésének és beüzemelésének koordinálását bízták rá Addis Abebában.

Etióp referensként megtanulta a külkereskedelmi szaknyelvet is, mit jelent például az "alkotmányos költségek" kifejezés, azaz ha a partner "öt könyvet" rendel Budapestről, akkor ötezer dolláros kenőpénzt követel.

- A rendszer végnapjaiba csöppentem bele - meséli Mayer Antal. - Alig ültem le a székemre, amikor szétesett körülöttem minden, a többség kétségbeesetten kereste a helyét, a továbblépési lehetőséget, így tettem hát én is.

Újsághirdetésben fedezte fel, hogy egy külföldi bank angolul jól beszélő munkatársakat keres, méghozzá szakmai előképzettség nélkül. Negyedéves felvételi procedúra, számtalan teszt, és interjú után végül alkalmazták. Privatizációs tranzakciókkal, vállalatok felvásárlásával és részvénykibocsátásokkal foglalkozott a kilencvenes évek elején, vagyis a szocialista gazdálkodás után rögtön a kapitalizmus közepében találta magát.

- Nagyon élveztem ezt az időszakot, sokat jártam Londonba, és tanultam New Yorkban is, ahol egyből az elit negyedbe érkeztem meg. A Park Avenue-n volt az irodánk, fényévekre kerültem Budapesttől, Addis Abebát már nem is említve.

Sikeres időszak következett, Mayer Antal vezető magyarországi bankoknál dolgozott, és a legizgalmasabb tranzakciókban vett részt. Aztán valahogy lassulni kezdett a mindennapok tempója, elfogytak a nagy, rendszerváltó projektek, ő pedig megrekedt a ranglétrán.

- Közel jártam a negyvenhez, amikor beláttam, nem igazán érdekel a bankárkodás. A hivatali könyöklésben alul maradtam, fogalmam sem volt, kit kellene megfúrnom ahhoz, hogy előrébb jussak, de ugyanígy nem vettem észre azt sem, ha valaki engem akart elgáncsolni.

Családjával épp ekkoriban vásárolt egy régi parasztházat Budapest mellett, amit kínlódva rendezett be, hiszen nem talált igazán kedvére való, no és megfizethető bútorokat. Arra gondolt, lerajzolja egy papírra, mire vágyna, aztán elviszi egy asztaloshoz, hátha kijön belőle valami.

Ez a "valami" lett aztán mostanra a hivatása. Saját házának a berendezése után - még bankárként - ismerősöknek, kollégáknak álmodott meg kedvtelésből szekrénysorokat, asztalokat, komódokat. Aztán négy évvel ezelőtt eljött az a nap is, amikor vett egy nagy levegőt, és kilépett a bankból. Úgy döntött, inkább főállású bútortervező lesz.

Mivel nem tudta pontosan, honnan is kellene elkezdenie ezt az új szakmát, először egyetemi könyvtárakban töltött el hónapokat, hogy átrágja magát a vonatkozó összes szakirodalmon.

Aztán a tettek mezejére lépett: céget alapított, és új névjegykártyáját csináltatott. Sokáig töprengett, mit írasson rá. Bútortervezőt? Bútorászt? Végül úgy döntött, abból nem lehet baj, ha ügyvezető igazgatóként mutatja be magát.

Kellett még egy iroda is, amit eleinte otthon rendezett be - ez azonban nem bizonyult igazán jó ötletnek, hiszen így folyton úton volt a főváros és Üröm között. Reggel bevitte iskolába a gyerekeket Budapestre, majd hazament rajzolni, ám alig ült le az íróasztalához, amikor indulnia kellett vissza asztalosokkal vagy megbízókkal tárgyalni.

Most már Óbudán bérel egy kis helyiséget, és ott tölti el a munkaidejét. Amikor arról kérdezem, milyenek a bútorai, ezt vágja rá: minőségi anyagból készült dögös darabok.

- Esztétikailag átgondoltak, elegánsak, de mindegyikbe belecsempészek valami kunsztot, szellemes ötletet is, például egy rejtett fiókot, ami egyedivé teszi őket. A legnagyobb hangsúly mégis azon van, hogy praktikusak, azaz használhatók legyenek - magyarázza aztán, hozzátéve még: alaposan átbeszéli a megrendelővel, hogy pontosan mire szolgálna az áhított szekrény, hány darab és milyen formájú könyvet, iratot, vagy épp edényt szeretne elhelyezni benne. A méretezésnél teljesen kihasználja a rendelkezésre álló teret, ha kell, a tetőtér lejtéséhez igazítja például a polcokat.

A szín és az anyag kiválasztásában Mayer Antal hagyja, hogy az ügyfél ízlése, no meg pénztárcája is vezesse. Van viszont egy határ, amit nem lép át, azt állítja, csak a szépség motiválja, gagyit nem készít, sok pénzért sem.

Több asztalossal dolgozik együtt, akik pályáznak a megrendelésekre, így mindig a legjobb árat hozza ki, és végigkíséri az egész munkafolyamatot, tervezőasztaltól házhoz szállításig.

Az összerakható tömegáruknál kétszer drágábbnak és tízszer tartósabbnak mondja a bútorait, viszont majdnem annyiért rendez be egy egész tárgyalót, mint amennyiből Németországban egyetlen tölgyfa komód vehető meg.

- Nagy álmom, hogy II. Erzsébetnek tervezhessek egy asztalt, amelynél délutánonként teázhat - meséli mosolyogva. - Ennél kicsit életszerűbb vágyam pedig, hogy épületek kialakításába előre beleszólhassak. Szeretnék együtt dolgozni majd építészekkel. A lakberendező ugyanis sokszor kényszerhelyzetben vergődik, holott elég lenne olykor egyetlen ajtót áthelyezni a tervrajzokon ahhoz, hogy az élettér igazán kellemes legyen.

Mayer Antal egyelőre csak hűvösen udvarias, lenéző vagy tartózkodó visszajelzéseket kap építészektől, és lakberendező kollégáitól, főleg ha kiderül, még nincs papírja arról, hogy ért a bútorokhoz. (Most végzi a lakberendezői iskolát.)

- Sokan mondták rám, milyen bátor voltam, amikor váltottam. Ma már tudom, bátorság inkább ahhoz kell, hogy higgyek magamban.

A szintén bankár felesége nem örült ugyan, de elfogadta döntését, amikor a jól fizető, biztos állást tartós bizonytalanságra cserélte. Mayer Antal angoltanítással egészítette ki a családi kasszát szűkösebb időkben.

Nem csupán az igeidőket, de a brit gondolkodásmódot és mentalitást is oktatta. Szerinte ez éppolyan fontos a nyelv elsajátításához, mint az emberismeret a sikeres bútortervezéshez. Meggyőződése ugyanis, hogy akkor érzi magát igazán jól valaki az otthonában, és a munkahelyén, ha az egyéniségéhez illő, illetve a végzett munka jellegével harmonizáló tárgyak veszik körül. Így persze visszafelé is igaz, hogy a látogató általában sok mindent megtudhat egy iroda berendezéséből az ott dolgozókról is.

Már túl van azon a ponton, hogy csak passziónak tekintse a tervezést, úgy tűnik, megélhet belőle. Ami azért legalább anynyira fontos, mint, hogy a kuncsaftjai szeressék, amit kitalál.

Néha eltöpreng azon, vajon hogyan alakult volna az élete, hol tartana most, ha megspórolja a kitérőket, és egyből arra indul, amerre a szíve húzta. Ilyenkor mindig arra jut, kétségkívül sok időt elpocsékolt, ám végül csak megérkezett.

- Hosszú utat tettem meg addig, amíg rájöttem, hogy csak az olyan munka elégít ki, aminek látom a megtestesült eredményét is. Már a tervrajz ilyen, az elkészült bútor meg pláne. Nem "bujkálok" többé, azt hiszem, megtaláltam végre a helyem az életben.

Közel a negyvenhez, Mayer Antal belátta, hogy nem érdekli a bankárkodás, és főállású bútortervező lett