A kurucjelenet épületének napszítta, mégis tündöklő sárgáját, előtte a vörös köpönyegeket és a kékséges dolmányokat, a merész diagonálist, amely korlátként a biedermeier delizsánszot elválasztja, és a levelet olvasó emberpárt, amelynek fátyolos tapintata egy pillanatra a festészet Krúdy Gyulájának mutatja Szőnyi Istvánt. A tematikus program tűnődő elúsztatását. A szakirodalomban hol freskónak, hol szekkónak titulált postatörténeti murálison még az akkori jelenkor csökött szocialista kisautója is poézist kap.

A zebegényi emlékmúzeum új kiállításán a csepeli falképnek csak egy nagyobb gvas-papír előzménye látható, a résztanulmányoknak egyelőre nyoma veszett, de annál több színvázlat, terv és szénrajz sorakozik fel a földalattihoz, a moszkvai pavilonhoz, egyéb középületekhez készített falképek mögé. Részletfinomságokra érzékeny műbarátoknak és érzéketlen történetkritikusoknak való gyűjtemény. A Kosaras asszony monumentálisan közvetlen, már-már Nagy Balogra vagy Nagy Istvánra emlékeztető, de karakteresen tónusos-Szőnyis szénrajza, a Parasztszekér kerekei című gvas vizes festéktől tépett küllői, a Zsákok egyszerre kövér-kemény és ellágyuló, sajátos csendélete egy-egy mestermű önmagában is.

Az 1949 és 1956 közötti periódusban vagyunk, a szocialista realizmus országlásának és Szőnyi monumentalizmusának korszakában. Kímélet nincs, nemhogy a közületi, nagyszabású murálisokba, ekkor az intimnek tudott táblaképek világába is beleszól a hatalom, megmondja, mit és hogyan fessenek a művészek. A század egyik legnagyobb festője pedig, aki mindaddig egyszer jutott falhoz a Győr-nádorvárosi katolikus templomban, száz négyzetméteres megbízásokat kap. A kiállításon töredékek és tervek emlékeztetnek egy bizonyos honvédelmi minisztérium-freskóra ("Bal oldali mezőben a békét védelmező hadsereg, középső mezőben a békéért dolgozók, a jobb oldali mezőben hídépítés, illetve kuruc kori jelenet."), egy ugyancsak meg nem valósult belügyminisztériumi megbízásra, továbbá a jobban ismert moszkvai és a földalattinak szánt művekre. Az utóbbi a Népstadion-állomás gyanánt tervezett székesegyház és agitációs központ része lett volna, egy olyan összművészeti tombolásé, amelyben alkotóink színe-java, valamint a kor számtalan kurzus-alkalmazottja kapott feladatot.

Végtére is a csepeli kompozíción kívül csupán a moszkvai pannók készültek el. Igaz, hogy az ötvenhat elején kiszállított, az ottani mezőgazdasági kiállítás magyar pavilonjába szánt száz négyzetméternyi műnek nyoma veszett, de megmaradtak nagy tervek és kis tanulmányok, amelyek bizonyos közfelfogással ellentétben nem a mester megbocsátandó, netán megbocsáthatatlan tettei közé tartoznak. Sőt. Szőnyi természetesen igazodott a megrendeléshez, miként minden megbízásra készült mű alkotója ezt teszi, amióta megrendelő és művész kapcsolatban áll. Monumentális falképet, köztéri szobrot igen kevéssé lehet megbízó és megbízói pénz nélkül létrehozni, az említett kettővel pedig a megbízói igény is együtt jár. A dolog csupán ott válik el, hogy a teljesítés milyen kvalitású és milyen hitelű. S minthogy a megrendelői igények akkortájt kapkodóak és ellentmondásosak, Szőnyinek, mint a kor legjobbjainak, maradt lehetősége az önmagához való igazodáshoz.

Jó, a (talán) honvédelmi minisztériumi tervezet zászlóerdős trófearészlete a szentpétervári cári timpanonok díszeit juttatják eszünkbe. De ez az egyetlen kivétel, áldozat a megrendelés oltárán. A moszkvai pannókra azonban már a zebegényi parasztok kerültek, zebegényi szép komolysággal. Például az Eladó a borjú kilencszázharminchármas remekművének még mindig eleven parafrázisa, háttérben az ismert, széles csípejű szőnyis parasztasszonnyal, háttérben a szőnyis, bukolikus békével.

Figyelmeztetésül azoknak a mostanában szaporodó pellengér-kiállításoknak és kiállítást helyettesítő revüknek, amelyek lényegüknél fogva alkalmatlanok az ötvenes évek selejtje és az ötvenes évek kalodában is művészete közötti különbség megtételére.

A moszkvai pannóhoz készült vázlat