Bizonytalan a jelen jövője
Eddig is eléggé hányatott sorsa volt a 2006. január 1. óta működő, hat év alatt több mint félmilliárd forintból létrehozott NAVA-nak, a Nemzeti Audiovizuális Archívumnak. Kezdetben az informatikai tárcához tartozott, utóbb a Miniszterelnökséghez (!) került, most pedig egy játékos ötlettel az ORTT-t fölváltó új média-szuperhatósághoz kívánnák csapni a szinte a parlament kapujában megállított médiatörvény-tervezet fogalmazói. A javaslat szerint a Nemzeti Médiahatóság külön törvényben meghatározottak szerint működtetné a NAVA-t. (Külön törvényről persze egyelőre szó sincs.)
A szövegezői játékszenvedélyen túl persze van földhözragadtabb motívuma is az ötletnek: XXI. századi nemzeti közgyűjteményünk finanszírozása könnyebben megoldhatónak látszik médiapénzekből, mint más költségvetési forrásból. A hatóságnak amúgy is dolga, hogy ellenőrizze, rögzítse a tévé- és rádióműsorokat, a NAVA is valami hasonlót csinál - gondolhatták az ötletelők -, egyesítsük őket.
Talán érdemes itt megemlíteni, ezzel igencsak kilógnánk a nemzetek sorából. Svédországban például a nemzeti könyvtárhoz tartozik az audiovizuális gyűjtemény (az Egyesült Államokban a Kongresszusi Könyvtárhoz); Franciaországban, Hollandiában, Görögországban a köztévé archívumához, Nagy-Britanniában a nemzeti filmarchívumhoz. De mindenütt a kulturális tárca felügyeli az ottani "NAVA-t", sehol sem (média)hatóság. Talán nem véletlenül. Különösen nem olyan, amelyik nálunk arról híresült el, hogy pártok által delegált tagjai proporcionális alapon osztanak posztokat és pénzeket.
Az ORTT műsorfigyelő (monitoring) tevékenysége aligha hasonlítható a NAVA munkájához. Az utóbbi klaszszikus közgyűjteményi, szolgáltató szerepkör. Kovács András Bálint, az intézmény vezetője érdeklődésünkre elmondta, működésük csaknem két éve alatt 80 ezer órányi digitalizált tévés és rádiós műsoranyagot gyűjtöttek össze és katalogizáltak. Jobbára kétéves "emlékezetük" van, bárki fölidézheti, mit mondtak, mutattak egy-egy eseményről a különböző csatornák, mi volt egy-egy műsorban. Az anyag törzse öt nagy földi sugárzású tévéadás (m1, m2, Duna TV, RTL Klub, TV 2) és a három közrádióadó magyar gyártású műsoraiból gyarapszik. Ehhez járul a Nemzeti Filmarchívumtól eddig kapott 120 magyar játékfilm, 300 körüli Filmhíradó és mintegy 50 főiskolás vizsgafilm. Mindezt szerte az országban 650, úgynevezett NAVA-ponton hívhatja elő a közönség - ezek iskolákban (főként gimnáziumokban, egyetemeken) és könyvtárakban találhatók.
A NAVA-pontok számát illetően az EU-ban élen járunk: Angliában, Hollandiában csak iskolákban nézhetők a BBC és az ITV archív anyagai; Franciaországban mindössze hat "NAVA-pont" van, a most induló finn rendszerben ugyancsak hat lesz. Amivel viszont nem dicsekedhetünk: a hazai NAVA-pontok használata egyelőre szerény. Napi 80-100 videóletöltést regisztrálnak. Sokan nem is tudnak a lehetőségről. Január 1-jétől fizetős szolgáltatásként otthon is elérhetővé teszik dokumentumaik egy részét - kísérleti jelleggel ezek már most is elérhetők, térítés nélkül. Erről azonban nem sikerült megállapodni az MTV-vel és az RTL Klubbal. A Duna TV műsoraiért nem kell majd fizetni.
A NAVA finanszírozásával kapcsolatban megtudtuk, az intézmény több pályázattal szerzi meg fenntartásához a pénzt (idén mintegy 250 milliót). Ez is "hungarikum"; képzeljük el ugyanezt a Széchényi Könyvtár vagy az Operaház esetében. Mindenesetre fölmerült, hogy a rendezetlen intézményi státust és finanszírozást az európai szokásoknak megfelelően rendezni kellene. Kerüljön a kulturális tárca felügyelete alá a NAVA, ahol szakmai szempontból talán leginkább a Nemzeti Filmarchívumhoz kapcsolódhatna. Ennek információink szerint egyetlen akadálya, hogy a NAVA fönntartását jelenleg szolgáló állami forrásokat az OKM nem kapná meg.
Závecz Ferenc, a minisztérium illetékes szakállamtitkára annyit erősített meg, hogy gesztorként valóban elképzelhető az OKM, erről folynak eszmecserék, de a finanszírozáson túl szakmai problémákat is meg kell oldani. Például a Széchényi Könyvtárban levő történeti videók elhelyezését, a színházi előadások archiválását. Ezekről még nem alakult ki határozott álláspont.
Úgy látszik, csak a médiaügyi szabályalkotók tudnak mindent. Vagy mégsem?
