Mortier leengedte a függönyt

Provokátor és drágán dolgozik - e kettőt szokták felhozni az egyébként világszerte elismert Gerard Mortierrel szemben. Az operavilág flamand fenegyerekét, aki franciának tűnő nevét hollandosan írja és ejti, ezúttal is az anyagiak érték utol. Mivel a New York-i Városi Operaház (NYCO) mindössze 36 millió dollárt kalapozott össze a Mortier jövő ősztől esedékes igazgatói szerződésében garantált 60 millió helyett, a párizsi Nemzeti Opera mostani főnöke búcsút vett Amerikától.

- Kész voltam engedményekre, de a NYCO-nak mintegy 34 millió dollár a fix költsége. Így kétmillióm maradt volna, amivel csak reprízeket tervezhettem be a 2009-2010-es szezonra. Nem ezért mentem bele, hogy New Yorkba költözzem - nyilatkozta a Le Monde-nak, hat évre szóló szerződésének felbontását indokolva. A Párizs mellett korábban a brüsszeli operánál, a La Monnaie-ban, illetve a Salzburgi Ünnepi Játékok élén, Herbert von Karajan utódaként bizonyító 65 éves Mortierhez a NYCO azt a reményt fűzte: a Lincoln Centerben játszó "népi dalszínháznak" művészileg sikerül kilépnie a 270 millió dolláros költségvetésű Metropolitan árnyékából.

Susan L. Baker, a Városi Operaház kuratóriumi elnöke merész alkotói elképzeléseiben is lelkesen követte Mortiert, aki korábban ürüléket használt fel Johann Strauss A denevérjében, illetve szkafanderbe öltöztette az Éj királynőjét a Varázsfuvolában. Most repertoárdarabok újszerű megszólaltatásán, illetve XX. századi műveken lett volna a hangsúly. A Park Avenue-n található egykori fegyverraktárba vitték volna Olivier Messiaen ötórás, háromfelvonásos remekművének, az Assisi Szent Ferencnek a New York-i bemutatóját.

Mortier hangsúlyozta, hogy nem akarja a pénzügyi válságot ürügyként felhasználni. De a The New York Times utal rá, hogy a szponzorálási lehetőségek mostani beszűkülése - amely a kultúra mellett az amerikai versenysportot is súlyosan érinti - szerepet játszott a NYCO forrásainak elapadásában. Az USA-ban az állam aligha nevezhető nagy adakozónak: a Nemzeti Művészeti Alapítvány teljes évi költségvetése 145 millió dollár, miközben a párizsi opera működéséhez a francia kormány 160 millió dollárral járul hozzá. A liberális világlap azt is pedzegeti, hogy naivitás volt a kuratórium részéről azt feltételezni: Mortier - aki pedig bevallása szerint Párizsban is napi öt munkaórát szentelt New Yorknak - egyszerre el tudja látni mostani feladatát, miközben a jövőt is tervezi. A NYCO és Mortier között nemrég sor került már összezördülésre, amikor a flamand direktor társigazgatóként pályázott Wolfgang Wagner helyére a "zöld dombra", a Bayreuthi Fesztivál élére. A Városi Operaház, amelynek alapítója és első zeneigazgató-
ja a Bartók- és Dohnányi-tanítvány Halász László volt, alighanem "konzervekkel" nyit jövő szeptemberben. Addig kényszerszünetet tart - játszóhelyét felújítják ugyanis.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.