Régi és súlyos
Gorkij 1907 végén Rómából levelet írt a Pétervári Színház rendezőjének, N. D. Kraszovnak, amelyben egyrészt igyekezett lebeszélni a címzettet az 1905-ben írt és 1906-ban kinyomtatott Barbárok előadásáról, lévén az "régi és súlyos". Inkább ajánlaná az Ellenségeket, amely "vidám és egyszerű, így jobban érdekelné a közönséget". De ha mégis elő akarná adni a Barbárokat, erre az esetre figyelmébe ajánlja Monahova alakját, aki "őszintén hisz valamilyen nagyszerű, lángoló és tiszta szerelemben, hisz egy hősi emberben, aki méltó erre a szerelemre". S még hozzáteszi, hogy "jól kell játszani Bogajevszkaját, Ciganovot, Cserkunt... És mindenkit. Na de az már egy őrült szerző álma."
A Katona József Színházban, Ascher Tamás rendezésében ez az őrült álom megvalósul. Huszonkét színész jó az előadásban. Kiemelkedik Máté Gábor cinikus és szerelmes, de főképp végig józan alkoholistája Ciganov szerepében, Nagy Ervin erős társadalomjavító indulatoktól fűtött, ám igazi érzelmekre Anyegin módján képtelen Cserkun mérnöke, Tenki Réka riadtan érzékeny, megalázkodó Annája, Jordán Adél tárgyilagos intellektusú Ligyijája, Fekete Ernő foszlott személyiségű Monahovja, Szirtes Ági derűsen bölcs idős úriasszonya. Kocsis Gergely kétségbeesett orvos, Bán János zavaros elméjű, ám mindentudó besúgó, Tar Renáta e. h. eredetien harcias kamaszlány, Szabó Győző küldetésében kételkedő rendőrfőnök, Rajkai Zoltán festőien szakadt figura. Khell Zsolt a Gorkij által leírt kopott-pusztult vidéki idill helyére felvonásonként módosuló, de lényegében azonos rideg-élettelen teret tervezett, Szakács Györgyi ruhái kortalanul maiak és jellemhez igazodók, karaktert kiemelők.
Az, hogy Gorkij fontosnak tartotta az előadók figyelmét külön felhívni Monahova alakjára, leginkább arról tanúskodik, maga is érezte: az asszony tragédiája nincs igazán a helyén a darabban. A nagy társadalmi tabló, benne a sokféle szerelmi bonyodalom elnyomja, háttérbe szorítja azt a történetet, amelyik végül a keserű csattanóhoz és a tanulság levonásához vezet. Az asszony öngyilkossága csak rátét a hömpölygő nagy orosz élet ábrázolásán. Talán remélte, hogy a játék, az előadás ezt korrigálhatja. Ónodi Eszter végig gondosan egyensúlyoz a szerepben egy szerelmes regényeken tengődő vidéki lúd és egy valóban kifinomultan érzékeny nő között. De inkább szerencsétlen és szinte véletlen áldozata a nagy érzelmi és erkölcsi kavarodásnak, amit a vasútépítők érkezése okoz a kisvárosban, mintsem egy igazi nagy szenvedély tragikus hőse.
Végül a vidámságról és a súlyosságról. Ez a száz évvel ezelőtti orosz történet a feudális szokásrend és a felvilágosító hevületű értelmiség összecsapását modellezi. A vidéki városban az első ember, a polgármester éppúgy tulajdonaként kezeli a gyermekeit, mint a legnyomorultabb, aki persze csak néhány kopejkát akar kizsarolni apai jogainak hangoztatásával. De az okos, racionalista, modernizálásra törekvő intellektuelek sem tudnak sokkal emberibb életmodellel szolgálni. Ám mindez alatt a cselekmény vázát és motorját a szerelmi szövevények adják. És ezek gyakran vígjátékiak. Ha nem is szeretik szabályosan körbe egymást a szereplők, ahogyan egy bohózatban illenék, de a főbb szereplők mind szerelmesek, és senkit sem szeretnek viszont. Ez éppoly gyakran komikus, mint az elmaradott erkölcsök, a furcsa szokások, a korrupció, a folyamatos ivás. Ascher rendezésének nemcsak a jellemek és a helyzetek tőle megszokott, aprólékosan elemzett, gondos megformálása nagy erénye ezúttal, de az is, hogy az emberi-társadalmi bajok nagy görgetege alatt végig ott villódzik egy keserű humorú komédia.
Régi és súlyos, de vidám és egyszerű is.
