A fordító
Rendhagyóan indult ez a fordítói pálya. A bányászathoz kötődő család (nagyapja a brennbergi bánya igazgatója, édesapja a zalai olajmezőn dolgozik, nagybátyja geológus) 56-ban disszidált. Buda útja, sok kacskaringó, a bajorországi Burg Kastl legendás magyar gimnáziumában tett érettségi után logikusan vezet a bécsi egyetem geológia szakára. Igaz, gimnazista korától fordít és verselget, és vágyódik e pálya után. Már geológusként aratja első fordítói sikerét: a Die Presse közli Monoszlóy Dezső általa átültetett novelláját. Az őt alkalmazó német cég csődje sodorja végképp a fordítói pályára - de műfordításról még nincs szó: "négerként" egy ismerős törvényszéki tolmácsnak segít. Szakmányban fordítja az osztrák autósok magyarországi baleseteiről készült rendőrségi aktákat. Még ezt a bikkfanyelvet is élvezi. Mert - állítja - van hasonlóság a magyar nyelv és a kőzet rétegeibe hatolás között. Mindenesetre rekordgyorsasággal diplomát szerez a Bécsi Egyetem Tolmács- és Fordítóképző Intézetében. Felveszik az Universitas Tolmács- és Fordítószövetségbe, és - hogy hű maradjon az eredeti szerelemhez - belép az irodalmi művek fordítóinak közösségébe.
A nagy kiugrást a véletlen hozza: 1991-ben egy spanyolországi nyaraláson az ebéd utáni szieszták alatt elkezdi fordítani Kertész Imre épp megjelent Kaddisát, ceruzával egy kockás füzetbe írva. Az elkészült húsz oldalt később legépelve elküldi a Rowohlt kiadónak. Jóval később izgatott telefont kap, s vele együtt megbízást - elképesztően rövid határidőre. A berlini kiadó már dolgozott egy másik fordítással - ám a részlet, amit Buda küldött, mintha másik könyvből lett volna. Ezt választotta. Ilyen sok múlik a fordításon - mondja. Olyan ez, mint a kirakós játék, amelyben a részecskék nem mindig illenek össze. Neki például a rapköltészet nemigen fekszik. Térey János verseivel kínlódik, de Parti Nagy Lajost, s a nyelvi leleménye miatt oly nehéznek mondott Esterházyt imádja fordítani. Nehéz a kritériumot megfogalmazni. Talán azon múlik, mennyire illeszthető a fordítandóhoz, amit magával hozott. A magyar nyelv annyival árnyaltabb, lazább, a németben sok mindent el kellene külön magyarázni, s erre versnél nincs lehetőség.
A nagy kérdés, mi a könnyebb, rég elhunyt írót fordítani, vagy élőt. Is-is - hangzik a sejtelmes válasz. Tapasztalata van: Krúdy, Móricz, a fiatal Márai, Szabó Lőrinc, Karinthy Ferenc is jelent már meg az ő tolmácsolásában. Ők nem küzdenek meg minden szóért, viszont nem is lehet tőlük kérdezni. Buda számára azonban fontos az eleven emberi kapcsolat is. Szívesen emlékezik arra, ahogyan szinte étlen-szomjan egy álló nap csiszolgatták Kertész Imrével a Kaddis egy meg nem született gyermekért első részét josefstadti lakásában. Izgalmas, változatos játék, ahogyan író és fordítója megismeri egymás módszerét, beletanul a másik gondolkodásába. Más olyan íróval dolgozni, aki maga is jól tud németül, mint a nyelvet egyáltalán nem beszélővel. Vagy azzal, aki a fordításra átadott művet késznek érzi. Kukorelly tovább írja a könyvet - minden alkalommal más verzió érkezik, és néha még csak nincs is jelölve a változtatás. Szijj Ferenc kitűnően tud németül, és igen alapos. Kertésznél nemcsak a német tudás előnyös, hanem a sok évtizedes fordítói gyakorlat is. Tolnai Ottó szerbből fordít, saját szövegénél is érzi, hol a nehézség.
Nagy dilemma, mi a teendő, ha a fordító felfedezi az író gyengeségét. A szöveghű fordítást a nyelv nem mindig engedi. Ilyenkor jó, ha lehet konzultálni az íróval, adott esetben a kisebbik rosszat, máskor a jónál is jobbat választani, vagy szélsőséges esetben elhagyni a német nyelvű olvasó számára érthetetlen szójátékot, fogalmat. Komoly gondot okoz például, hogyan lehet átültetni németre a magyar káromkodást, főként azt, ami ráadásul Kertésznél nem is olyan igazi kocsisszöveg, hanem annál sokkal rafináltabb. Ráadásul a németben nincs is sok változat. A témáról egy magyarországi fordítókonferencián olyan nagy sikerű előadást tartott, hogy annak szövege éppen mostanában írott formában is megjelenik.
Gond még, hogy német nyelvből több van. A németek szemében az osztrák "rontott nyelv", így aztán a legtöbb németországi kiadó ragaszkodik a német némethez (a fordítások többségét onnan rendelik). Vagyis nem azt a délnémet változatot kérik, amit Buda sajátjának tekint, hanem az északnémetet. A déli felfogás rugalmasabb, de a bécsi fordító igyekszik együttműködni, hajlandó a kompromisszumra, hiszen meg akar jelenni, s ez kötelezettsége az íróval szemben is. Sajátos egyébként a kétféle nyelv jelölése a szakmai zsargonban: "oberdeutsch" az osztráké, (talán, mert itt vannak a hegyek?), míg "niederdeutsch" a lapos észak-németországi német elnevezése. (A hannoveriek büszkesége a "hochdeutsch", ők ezt tartják egyedül üdvözítőnek.) A kiadó ezen az alapon kifogásolhatja a fordítást, ha ugyan a fordító nem köti ki már a szerződésben a nyelvválasztást. Ilyen feltételt néha ő is szab: Parti Nagy Lajos Mauzóleumát például csakis osztrák németre volt hajlandó átültetni - mert beszélt nyelvről van szó. Német németül elvész a gazdagsága, színtelen, szagtalan "fordítmány" keletkezne, ez kárt okoz a műnek, az írónak, és ezzel az olvasónak - érvelt. Ha Kertészről van szó, Buda valamennyire enged. Mert belátja, hogy azt olyan németre kell fordítani, amely a 80 milliós Németországban otthonra lel - vagyis annak a bizonyos "oberdeutschnak" egy olyan változatát kell alkalmazni, amelyből elmaradnak a nagyon osztrákos fordulatok.
A kiadói lektorokhoz fűződő kapcsolat nem egyszerű. A fordító ajánl, próbamunkája sokszor - manapság inkább virtuális - fiókok mélyén hever, aztán előfordulhat, hogy egyszerre fontossá válik. Nemritkán több fordítót versenyeztetnek, lehet győzni vagy alulmaradni. Egyet nem szabad: megsértődni. Elbizakodni sem igen engedik az embert: a sok siker mellett mindig akad (átmeneti) kudarc is. Egy-egy lefordított mű, amit nem vállal kiadó. Feladni? Ez szóba se jön. Biztos akad egyszer majd kiadó, aki kéri például Kukorelly Endre jó ideje lefordított művét (a Romot) is.
A Kaddisért 1993-ban megkapta Bécs város műfordítói díját. Legnagyobb sikerének tartja, hogy Kertészt ő fordította Ausztriában először. Még egyszer, 1997-ben neki ítélték a bécsi díjat, ismét Kertész-mű, "A holokauszt mint kultúra" fordításáért. Tarsolyában még egy magas osztrák kitüntetés van: a szövetségi kancellária műfordítói díja. Hazai és határon túli magyar írók, költők hosszú sora "iratkozik fel" fordításainak listájára, a már említetteken kívül Balla Zsófia, Krasznahorkai László, Lakatos Menyhért, Závada Pál, Méhes Károly, Garaczi László, Grendel Lajos, Rakovszky Zsuzsa. Lehetetlen minden nevet felsorolni, mint ahogy alig győz új polcokat nyitni a saját fordításoknak. Jönnek az újak, néha egyik napról a másikra egy-egy Esterházy-szöveg, vagy amire különösen büszke: ő javasolhatta (és persze fordíthatta) a szemelvényeket a Podium folyóirat magyar irodalmat bemutató német nyelvű kiadványa részére. Különleges öröme, hogy ma már lehetősége van bemutatni fiatal magyar írókat. Fáradhatatlanul talpal ösztöndíjért egy-egy ifjú tehetségnek, fellépéseket szervez, szállást ad a könyvekkel zsúfolt josefstadti lakásban - felesége megértő támogatója az ilyen vendégségeknek.
Buda mindennapjai zsúfoltak. A törvényszéki fordítói és tolmácsmunka mellett tanít az egyetemen. Konszekutív tolmácsolás, műfordítás és "Kulturkompetenz" a tárgy - utóbbi különös tekintettel a magyar és az osztrák kultúra jelenségeire. Újabban magyar egyetemeken is tart előadást a műfordításról, amely az igazi szerelem maradt. Külön fejezet a törvényszéki tolmácsolás. Budát gyakran hívják, s akinek volt alkalma ilyen tárgyaláson részt venni (pl. Kulcsár Attiláén), tudja, miért. Szabatosan fogalmaz, összefoglal, érthetően artikulál. Van hobbija is: jó régen egy véletlen folytán a színjátszás felfedezte szépen zengő hangját. Máig ő mondja reklámokban, filmekben az ott előforduló magyar szöveget, de szerepelt már színpadon is. Élvezetesek a kétnyelvű költői-írói estek, ahol ő olvas fel. Tagja a Bemondók és Színészek Szövetségének.
A geológiára már csak egy polcnyi könyv emlékeztet. No meg a természet szeretete. Ennek az utóbbi időben Magyarországon hódol a család, Nógrád megyében. S hogy mire a legbüszkébb? Saját írásaira, amelyek rangos folyóiratban, az Edition Aramóban jelentek meg. Keser- édes élmény, hogy már lopják is: egy-egy fordítása az internetre engedélyek és jogok nélkül került fel.
