Fantasztikus ember, hihetetlen tehetség ment el. Szertelen, mohó, szenvedélyes, aki mindig többet és még többet akart, aki még a túl sokkal sem érte be soha. A figyelmet, a megbecsülést, a szeretetet a legnagyobb édességében akarta élvezni. Nem esztéta, hanem műértő, nem hedonista, hanem az élet, a maga életének ínyence volt. Az öröm és a szenvedés szakértője, a pillanat hőse. Mint aki szüntelenül színpadon van, mint aki állandóan szerepel. Harsányan, részegülten, ellentmondást nem tűrően. Mennyi szerelem, barátság, könyv, színpad, képernyő, pozíció, mennyi lap, folyóirat, díj és kitüntetés! Mennyi tévedés, csalódás, bukás! Szakmai és politikai. Élni akart, mohón, sóvárogva, elragadtatottan, sőt eksztázisban, fenékig ürítve minden percet, ott lenni mindenütt, sikert aratni, megbecsülést szerezni mindenhol, mindenkitől. Nem a legjobb, hanem a legtöbb kellett neki.

Írónak, költőnek is becsvágyó volt, aki nem érzi, nem is akarja ismerni a határait, mert hiszen meggyőződése, hogy körülötte nincsenek, nem lehetnek határok. A teljesítmény nyers boldogságát élvezte. A hatást. Formátumos verseket írt, de ha a jelenlét igénye megkívánta, akkor a banalitásokkal, közhelyekkel megtűzdelt sanzonokat is közreadta. Az Országos Ideg- és Elmegyógyintézetben, a női zárt osztályon pszichológusként szerzett tapasztalataiból a részvét, az irgalom, az alázat, a próbára tett emberi méltóság megrendítő műveit írta, de nem idegenkedett attól sem, hogy az olcsóbbat hasznosítsa, ha feltűnhetett vele. Nem mindig törődött azzal, hogy mit, mire volna szabad felhasználnia. Talán mert erejét fecsérlő színészként sok mindent kiélt, eljátszott önmagából, mielőtt leírta volna. Ilyenkor maradtak a fortélyokkal, trükkökkel, utalásokkal, célzásokkal megbolondított közigazságok, általánosságok, azok, amiket olvasói hallani, olvasni akartak, amiket megértettek és élveztek.

Indulatos és kíméletlen kritikusaival szemben kijelenthetjük: Gyurkovics Tibor több mint ötven könyvéből sok bizonyul majd maradandónak. Egy nagy tehetség újra meg újra elképesztő, magával ragadó művének. Egy zavaros, ostoba és haszonleső kor dermesztő tanúságának. Nyilván ezért kapott egyebek közt József Attila-díjat, Kossuth-díjat, Magyar Örökség Díjat, Magyar Művészetért Díjat, s méltán kapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjét is. Emlékezni fogunk Gyurkovics Tiborra, és emlegetjük is majd.