Ónos érdek

Hiszik vagy sem, Reisz András televíziós időjós napja úgy indul, hogy felkel, belebújik egy mamuszba, szvettert húz, kimegy az erkélyre, majd az égre tekint, és azt mondja: pampararara. Ezt az M1 új, Időjáró című, a meteorológiát népszerűsítő műsorában láttam, tehát igaz. A sorozatból kiderül: a meteorológus is ember, pedig azt hittük, béka, de nem.

Eddig négy, egyenként húszperces adást láthattunk, Reisz András és néhány tudós kollégája könnyedre hangszerelve magyarázza az égi jelenségeket, valamint az időjárásjelentő műsorok kulisszatitkait. Megtudjuk: a meteorológusok azon túl, hogy hajnalonta mamuszban szemlélődnek az erkélyükön, tudományos háttérismeretekkel is felvértezik magukat, és ezek birtokában közlik velünk, hogy milyen idő lesz. Kiderül tehát, mi a különbség köztük és egyéb televíziós jósok között, akik pedig egyetlen emelt díjas SMS-ért rontáslevételt, valamint szerelmi kötést is vállalnak.

Az Időjáró ráadásul szélesebben tekint a tárgyalt témakörökre. Ha a Nap sugárzását elemzi, akkor szól a Nap bőrre és borra gyakorolt hatásáról, ha meg a szélről esik benne szó, megtudjuk, hogyan működik például a szélerőmű, és a toronyház- vagy a hídépítők miképpen veszik figyelembe a széljárást. De bekukkanthatunk az televíziós időjárásjelentő adások műhelytitkaiba is. Más kérdés, hogy a műsorban felbukkanó szakemberek időnként oda nyilatkoznak, hogy “nyomási gradiáns, szinoptikus térkép vagy elő- és ellenkisülés”, ami azért kissé elbizonytalanítja az átlagembert: mostan szidják vagy dicsérik őt?

A meteorológiai műsor ötlete egyébként kézenfekvő, mert az időjárási zűrzavarok mind jobban körülfonják mindennapjainkat. Olyan időket élünk, amikor összeverekednek az évszakok, igencsak nagy a zavar odafönt az égben; igaz, idelent a földön is, de ez most mindegy. Reisz András meg felkészült, kedves fiatalember, drukkolunk, hogy el ne felejtse ízes tájszólását, továbbá ne akarjon direkte érdekes lenni. Teszem azt, ne cipeljen be a műsorba vihar által letört faágat, mint illusztrációképpen tette azt Pártai Lucia egy alkalommal. Egyszerű közlések helyett ne terheljen minket pasztellszínű térképekkel és kiböngészhetetlen grafikonokkal, mint teszi rendszeresen ugyanő. Valamint ne kelljen csótányt fogyasztó hírességek népszerűsítése végett, komoly arccal belemondania a kamerába, hogy milyen idő várható Botswanában az Okavango folyó deltavidékén, mint teszik azt mostanában a TV2 időjósai.

Szóval nézzük csak az Időjárót, tanuljunk szélről, napsütésről, viharról, ködről, esőről, és egye fene, nyomási gradiánsról is, ha nagyon muszáj. Mert ha a hallottakat jól az eszünkbe véssük, véletlenül se járhatunk úgy, mint az idős bakter, aki bő húsz évvel ezelőtt arra ébredt, hogy hajnaltájt a bakterházban sípcsont magasságban egy gömbvillám rohangál, mire ő igen dühös lett, kikelt az ágyból, és mérgében akkorát rúgott bele, hogy leégett a lábfeje.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.