Középkorú nő vidáman huppan bele egy felfújt babzsákba, mire a levegő kis csatornákon távozik, és a csővégi lapos lények háziállatokká fúvódnak fel. A nő elégedetten mosolyog frissen szerzett plasztikbarátai társaságában. Vaku villan.

Távolabb fiatal fiú görnyed egyszemélyes konyhaasztal fölött, a tányér helyét szabadon hagyó, alátétként feltornyozott Háború és béke lapjait olvassa. Vaku villan.

Boldog kult-turistaként fényképezik a velencei biennále látogatói az egykori hajógyárban berendezett Magányvárost, ahonnan digitális szuvenírként nem folyópartot, várat, templomot és parkot visz haza az arra járó, hanem egy szeletke belakott magányt. A próbajátékosok most mi magunk vagyunk, függetlenül valós státuszunktól - rossz érzés nélkül próbálgatjuk az egyedül élők mindennapjaihoz alkalmazkodó bútorokat, ruhadarabokat, létkiegészítőket. Teszszük mindezt tét nélkül, hisz kiállítási térben, és ráadásul tömegben élhetjük meg mindezt.

A magány bebútorozása az amszterdami székhelyű Droog dizájncsoport ötlete volt. Lesték ők már gyerekek kegyét csecsemőknek tervezett toronymagas ülőkéjükkel, amelyet az újszülött öregedésével és a széklábak összetolásával óvodáskomform gyerekszékké lehet zsugorítani. Kedveztek zöldeknek a tejesüveg-lámpájukkal, de még a madárigények sem maradtak figyelmen kívül: nekik háromcsillagos madáréttermet terveztek, a hagyományos etető-házikó alját elegáns porcelántányérra cserélve.

Ezúttal a szinglikre gondoltak. A meghívott - svájci, holland, dán, amerikai, kínai - tervezők először is összeállították városvíziójuk lakótípusait. Az egyszervolt, elvált anyát, az otthonról dolgozó magányfüggőt, a munkamániás harmincast, a függetlenségbe kényszerült idős özvegyet, a letelepedni képtelen örökiskolást, aki megszállottan járja a világegyetemeket, és a többieket. Ők, fröccsöntött bábu alakban, rövid személyleírásaikkal együtt ott lógnak a kiállítótérben. Testük házra emlékeztető doboz, kirakati baba tekintetük pedig a jövőt fürkészi.

Noha a dizájnerek is a jövőt kutatták és bútorozták, a biennáléra kiadott Szingliújságjuk a közelmúlt társadalmi történéseit elemzi. "Alig kevesebb amerikai nő élt 2006-ban egyedül, mint házasságban. Angliában az elmúlt néhány évben megnégyszereződött a negyven év alatti szinglik száma. Japánban az egyszemélyes háztartás a jellemzőbb létforma" - sorolják az idevágó tényeket.

A különszám szociológusai, publicistái a jelenség következményeit is vizsgálják: milyen mértékben terheli környezetünket a különélők megduplázott energiaszükséglete, hűtőszekrény, porszívó, televízió igénye. Svéd, dán kutatásokat idézve a probléma egészségügyi oldalát is említik: mondván, a magányukban elhízó, alkoholizáló emberek magas vérnyomással küzdenek, és nagyobb az esélyük a szívinfarktusra. A lapban olvashatunk a London peremvárosában nyíló otthonpótló hotelről, amely a rendszeresen, de csak átmenetileg ott tartózkodónak kínál szállást. Vagy a lakóházról, ahol a gazdaságos szemlélet a cellákban lakó idegeneket egy közösségi térbe, nappaliba, konyhába tereli.

- A magány mára építészek, várostervezők, dizájnerek alapvető igazodási pontjává vált - mondja a holland csapatot vezető Agatha Jaworska. Még nem tudja, készül-e a prototípusokból sorozattermék, mindenesetre a biennáleüzletben folyamatosan keresik őket. Hazavitték volna a gumizsinórok szövedékéből álló gardróbszekrényt, amelynek hálózatába elég beledobni a nyakkendőt, pólót, inget; vitték volna az örökcsöndet sugárzó fülhallgatót, a bedobozolt mobillakást. És kaptak volna a redőny után, amelyen emberalakok árnyékai jelzik: nem vagyunk egyedül.

Látszólag.

Biztonsági függöny, egyedülállóknak