A száz éve született Anna Magnani, a nagy mediterrán tragikomikák korát idézi. A szépségipar mázát tökéletesen nélkülöző őstehetséget. A megéltség élménye teszi olyan kortalanul modernné az alakításait. "Van benned valami mitológiai, anyáskodó, keserű, feldúlt" - mondta neki Federico Fellini, amikor Róma című filmje nélkülözhetetlen tartozékaként igényt tartott az immár nagybeteg Magnani jelenlétére. A képzelet mágusa a sötétségen áthatoló fény, a fájdalmas látomás lenyomatának szánta Anna röpke jelenését.

Harc és anarchia: Marina a fanói varrónő ismeretlen apától született lánya a génjeiben hordozta a lázadást. Hölgykoszorúban nevelkedett Róma egyik nyomornegyedében, nagyanyja és öt nagynénje mellett. A mama lelépett egy osztrák üzletemberrel megannyi kételyt hagyva lányában. Immár felnőtt fejjel apai felmenői után kutatva Magnani rátalált a calabriai Del Duce családra. "Nem akartam, hogy bármiféle párhuzamba vonjanak a Ducéval, netán még rám fogják, hogy a lánya vagyok, ezért hagytam meg az anyai vezetéknevemet." Bármilyen szegények is voltak, Annát féltő szeretettel nevelték. Zongorázni tanult, francia egyházi iskolába járt. Mégis, egy életre meghatározó lelki sérüléseket hordozott magában törvénytelen származása miatt. Lázadásának úgy adott hangot, hogy jelentkezett a színészképzőbe, amit még Eleonora Duse alapított. A kor nagy színészpedagógusa, Silvio d'Amico növendéke volt. Éjszakai klubokban, kabarékban énekelt, hogy eltartsa magát. Dario Niccodemi, a neves színpadi szerző társulatához csatlakozott. Első színpadi fellépései a kiváló komikus, Totó előadásaihoz fűződtek. Egy színpadon táncolt-énekelt későbbi híres mozis partnerével, Aldo Fabrizival és Alberto Sordival. A harmincas évek kezdetétől Paolo Stoppával alkotott vándorszínész-kettőst. Házasságkötése Goffredo Alessandro rendezővel egy másik műfajban is legalizálta. Már a húszas évek végén feltűnt a filmvásznon kisebb epizódszerepekben. Első jelentősebb filmes alakítását A sorrentói vak lányban nyújtotta. Többnyire szolgálólányokat, énekesnőket játszattak vele, mígnem 1941-ben Vittorio De Sica megajándékozta a Péntek Rézi című komédia címszerepével. "Mit akar egy revüszínházakból érkezett színésznőtől, aki csak a szórakoztatáshoz ért?" - kérdezték a Cinecittában Roberto Rossellinitől. A válasz azóta közismert: a Róma nyílt várossal Anna Magnani végérvényesen beírta a nevét a legnagyobb drámai színésznők sorába. "Halálos" futása, néma üvöltése, fékevesztett gesztusai a filmtörténeti remekmű záró képsoraiban mára már tananyaggá váltak. A neorealizmus Magnanija olyan erővel beivódott a hetedik művészet kollektív emlékezetébe, hogy szinte elhomályosítja minden korábbi alakítását. Soha nem mutatkozott olyan szépnek, mint az esztétika olasz nagymestere, Luchino Visconti kamerája előtt az 1951-es keltezésű Szépek szépében. Rossellinivel egy viharos, féltékenységi drámától túlfűtött szerelmi kötés vette kezdetét. Magnani életében a tűzpiros Ferrariján száguldó életművész testesítette meg az örök férfit. Tragikához illően szenvedélyesen küzdött hűtlen társa megtartásáért. Hiába fenyegetőzött öngyilkossággal, hiába bombázta az "északi nőt" levelekkel: Ingrid Bergman került ki győztesen a szerelmi csatározásból. Miként Edith Piaf az ő bokszolója, Maurice Cerdan elvesztésekor, Anna Magnani is belehalt a szerelembe. Az elhagyott szerető státuszát folyamatos lázálomban, konfliktusokkal terhelten élte meg. Az első olasz színésznőként elnyert Oscar-díj 1955-ben a Tetovált rózsáért, amit Tennessee Williams egyenesen neki írt, némi enyhülést nyújtott, de igazán nem tért magához. Egykori mesterének, Vittorio De Sicának először igent mondott, majd visszavonta részvételét az Egy asszony meg a lányában, pályafutása nagy lehetőségéhez juttatva Sophia Lorent. Kölcsönös meg nem értés mételyezte meg szakmai kapcsolatát Pier Paolo Pasolinivel. A friuli költő-filmes-író Pasolini Magnani asszonyi sorsára alkotta meg a Mamma Roma legendás alakját. A lumpenproletárok világát idéző filmben alkatának és vérmérsékletének tökéletesen megfelelő anyafigurát hozott.

A nincstelen női harcosok képével azonosult színésznő egy sötét, kihalt római ház udvari lakásában elhagyatottan élt. Utolsó éveiben minden szakmai kapcsolatot megszakított. Hatvanöt évesen gyomorrák végzett vele. Amennyire szerették, annyira féltek tőle. Fellini sem merte egyedül felkeresni a fájdalommal, haraggal teli Magnanit. Forgatókönyvírója, Bernardo Zapponi társaságában lépte át a szitkozódásokkal teli Anna "birodalmát". "Teste élettelen, mint a báboké, arca ijesztő fekete-fehér maszk. A megsértett, félrevonult királyné, akit megfosztottak a trónjától" - idézte fel Zapponi Az én Fellinim című könyvében Magnani alakját.

Az utókor főhajtása, rehabilitálása, hogy születése centenáriuma alkalmából a New York-i Modern Művészetek Múzeumától a római filmfesztiválon át se szeri, se száma a kiállításoknak, megemlékezéseknek, a filmjeiből válogatott retrospektív sorozatoknak. A sors fura fintora, hogy Roberto Rossellini lánya, Isabella, a Róma nyílt város Magnanijának gesztusait idézi meg Valami belőlem című könyve fotósorozatában csakúgy, mint az Apám százéves című dokumentum-fikciója képsorain.

Róma nyílt város - November 19., szerda 22.30 Duna TV