Emlékkép
Woyzeck és Marie négyszerezve a színpadon - a Maladype Színház Woyzeck-előadásában. Csak őket látjuk több kiadásban, akiknek nevük van, és nem élik túl a darabot. Egyiküket meggyilkolják, másikukat felakasztják. Körülöttük fémvödrök és vízzel félig töltött befőttesüvegek föllógatott füzére, a falakon gyerekkori fotók.
Claudio Collová nem a szövegre építi produkcióját, a darab töredékeit használja. Mondják előadásait látomásos színháznak, de ő inkább azt szereti, ha úgy definiálják: az ő világa a valóság felfüggesztése. Mindig a realitás mögé akar pillantani. Nem az illúzió érdekli, hanem a hús-vér ember.
Nem véletlen, hogy újra és újra megvizsgál egy-egy darabot. Ahogy ő maga változik, mindig újabb aspektust talál. Volt, hogy a mentális problémák és a tudomány párhuzamát kutatta, a tudomány és a jog vitáját, máskor a testi fogyatékosságot emelte a központba, és ehhez Francis Bacon festményeit vette mintának, az egyensúlyuktól megfosztott fura figurákat.
A társművészetek mindig erős támaszt jelentenek a rendezőnek. Bosch, Bacon művei után névtelen emberek albumba rendezett fotóit lapozgatták a magyar társulattal. Ezek az állóképek "lépnek színpadra", jól szervezett rendbe állított emberek formálnak élő tablót, míg a falat a színészek gyerekkori képei díszítik. Hogy miért pont a megsárgult felvételek világát használta előadásához, arra azt mondja Claudio: - Minden ember, aki látható egy fotón, előbb-utóbb meghal. És én - többek között - a halállal akartam foglalkozni.
Saját emlékét is beépíti a Woyzeckbe. Mikor édesapja haldoklott, kezével folyton egy tál vizet lögybölt. Akkor tudta a család, hogy a papa meghalt, mikor nem hallották többet a vízjátékot.
Az emlékekről beszélünk később is. Tavaly ugyanebből a darabból tartott workshopot a Maladypének, de hazafelé az Alitalia repülőtársaság elvesztette bőröndjét, évek óta vezetett színházi jegyzet- és rajzfüzetével. Claudio Collová ma, egy évvel később, már látja ennek pozitív oldalát. - Elveszett az emlékeim egy része, és most megpróbálom visszagyűjteni őket egy másik úton.
A fotózásról fura dolgokat mesél. A fényképezés egy ideig szenvedélye volt, de egyszer csak azt érezte, nem lát át a kamerán. Rájött, a valóság mindennél erősebben hat rá.
A bemutató után hazamegy Szicíliába, és tíz előadásból álló, három éven át tartó Ulysses-projektbe kezd. Az Ulyssage-ból egyelőre csak az inspirációt adó Joyce-mű és az első három helyszín ismert: Palermo, Marseille és Brüsszel.