Kinek a törvénye?

Parázs vita kísérte tegnap az előadó-művészeti törvény javaslatát a parlamenti általános vitában. Egységes munkaügyi szabályokat, feltételeket fogalmaz meg a készülő törvény, amelyet az átláthatóság és a kiszámíthatóság jellemez - mondta a szocialista Tóth Gyula.

Hozzátette: meg kell őrizni azokat az értékeket, amelyeket az előadó-művészeti szervezetek képviselnek, és új lehetőséget kell adni a függetleneknek. A jogszabályt többen úgy is megszavaznák, ha az adókedvezményről szóló passzus később lépne életbe. Ez a megjegyzés hatalmas port kavart, akárcsak az, hogy az adókedvezmény tehermentesítést jelenthetne majd az állami finanszírozásban. Ezt Schiffer János (MSZP) pontosította: az állami támogatás mértéke nem csökkenne, de átcsoportosítható lehetne.

Az operaénekes Gulyás Dénes (Fidesz) szerint a jogszabály szakmaiatlan, átgondolatlan: nem esik szó benne a művészekről, ahol mégis, az fájó. Kiszolgáltatottá válhatnak az igazgatóknak - ezt már Halász János tette hozzá. A fideszes képviselő szerint a javaslat készítői sem az ellenzék véleményét, sem a parlamenti nyílt napon elhangzottakat nem vették figyelembe. Azt is felvetették, nem tudni, az igazgatók, a fenntartók vagy a művészek törvénye ez, a jogszabály védi-e az előadóművészeket, vagy kiszolgáltatja őket. Két évig folyt az egyeztetés, a tárca, valamint a szakmai szervezetek szinte együtt írták a szöveget - mondták a kormánypárti képviselők, és hiába javasolta néhány ellenzéki képviselő, hogy vonják vissza a javaslatot, erről szó sem esett. Az általános vitát lezárták, a részletes vitáról később dönt a T. Ház.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.