- Ott laktunk szüleimmel a King's vendéglő mellett és Kingék természetesen Királyék voltak. A túrós, meg a mákos sütemények sem voltak idegenek a számomra, hiszen ezeket ették a körülöttünk élő magyarok. Egyébként az unokatestvérem később benősült a Király családba, és ma ő vezeti a vendéglőt.

Mindez Clevelendtől 50 mérföldre persze nem is olyan nagy dolog, hiszen egy időben Budapest után ebben a nagyvárosban lakott a legtöbb magyar. Arrafelé amúgy is sok volt a bevándorló. Danielsék városkáját nagyrészt olaszok lakták, de voltak svédek, horvátok és oroszok is. Ám hősünk gyermekkori emlékeit annak szemléltetésére sorolja, hogy nem is akkora dolog, hogy immár egy évtizede Budapesten telepedett le, itt dolgozik és már nem is akar máshová költözni.

A Fesztiválzenekar külföldi támogatóinak menedzsereként amerikai, angol és francia szponzorokkal tárgyal, a turnékon a zenekar támogatóival, a koncertekhez kapcsolódó, az együttes javára rendezett fogadásokkal-rendezvényekkel törődik, de korábban hét évig a főzeneigazgató, Fischer Iván személyi titkára volt.

Munkája révén nem épp a legszegényebb rétegekkel kell érintkeznie, kapcsolatban lennie, barátkoznia. Munkaidő után viszont a Teleki tér egyik lepukkadt mellékutcájába megy haza. Autója nem lévén, cekkerrel, autóbusszal, vagy jobb esetben taxival. Az itt lakó amerikaiak szinte kivétel nélkül a budai hegyekben, esetleg a Belvárosban, ingatlanos műszóval, felső kategóriájú ingatlanokban tengetik "expat" éveiket. (Expat olyan személy, aki tartósan nem abban az országban (kultúrában) él, amelynek az állampolgára. Korábban az expat azokat a nyugatiakat jelentette, akik Európa keleti részén éltek, de ma már ezt sokkal tágabban értelmezik. A hangsúly a tartósságon és a viszonylagos önkéntességen van.) Christopher Daniels nem ilyen. Ő nem épp elegáns környéken vett ingatlant, bár, mint mondja, lakása nagyon szép, barátságos, kényelmes, a mintegy százéves ház legfelső emeletén, sőt egy angol ismerőse szerint a tető is egész jó állapotban van.

- Korábban az Andrássy úton laktam, de az valahogy nagyon sterilnek tűnt a számomra. Itt a gyerekek az utcán játszanak, sírnak a csecsemők az anyjuk karjában, valaki sült krumplit és hagymát süt, aminek az illata bejárja az egész udvart és a folyosókat. Egy zenész cimbalmon próbál. Nagyon jól érzem magam ebben a környezetben.

Az ügyvéd, aki segített a lakásvételkor, megkérdezte tőle, tudja-e jól, hogy hová költözik? Tudom, felelte, de hát csak nem lőnek itt le!

És bármilyen későn megy haza, még soha semmilyen problémája nem volt. - Persze látom a szegénységet, az adományosztó helyeken sorban álló embereket. Sőt néha elég nyers veszekedéseknek is tanúja vagyok, de erőszakot még nem tapasztaltam.

Christopher Daniels, ha lehet mondani, a Teleki környékén mégis valódi kakukktojás. Egy finom úr, aki egész életét a komolyzenének szentelte. Már korán zongorázni tanult és nem a szülők szavára, hanem saját akaratából. A család legképzettebb zenésze templomi kórusban éneklő olasz keresztapja volt, aki a 13 éves Christophert magával vitte a próbákra. A szülei azt akarták, hogy tanár legyen, ezért a főiskolán angolt kezdett tanulni. Később kiütközött zenei érdeklődése és mind több ilyen tárgyat vett fel. Végül, amikor a zenei tanszéken megkérdezték, minek, ha nem akarja a tudását hasznosítani, ezért átváltott a zeneoktatási kurzusokra, sőt karmesterkedést is hallgatott, végül zenetanári diplomát kapott.

Nagy zenész, vagy híres dirigens azonban, saját bevallása szerint nem akart lenni. Arra vágyott csupán, hogy lehetőleg mindent tudjon a zenéről. Tanárjelöltként nem is specializálódhatott egy hangszerre, de tanárai szerint is inkább a tanításhoz és főleg a zenei szervezéshez volt érzéke. Már az iskolai zenekar karmesterének is titkára volt. Aztán 1966-ban csatlakozott az amerikai zenekari menedzserek szervezetéhez és New Yorkban elvégzett egy ilyen irányú tanfolyamot is.

Ekkor azonban közbeszólt a vietnami háború. A haditengerészetnél néhány évet egy tengeralattjárón kellett lehúznia, aztán leszerelés után San Diegóban lett sikeres kereskedő, miközben saját kedvtelésére énekelgetett csupán.

Amikor lelépett az üzlettársa, Christopher Daniels elkezdett gondolkozni, mit is akar az élete további részében. Mégiscsak a zene vonzotta, visszatért hát Ohióba és a cincinnati egyetemen nekifogott egy zenekari és művészeti adminisztrációt oktató kurzusnak. Itt érte a felkérés, hogy legyen a Cincinnati Szimfonikus Zenekar alkalmazottja s mivel úgy vélte, semmilyen tanfolyam nem olyan jó, mint a gyakorlat egy nagy zenekarnál, elfogadta. A vendégművészekkel kellett tartania a kapcsolatot és itt lépett a képbe Fischer Iván, aki hét évig volt Cincinnatiban vezető vendégkarmester. Ezalatt járt Christopher Daniels először a zenekarral egy turnén 1988-ban Magyarországon, és ekkor ismerkedett meg a Budapesti Fesztiválzenekarral.

Az itteni zenészek kifinomultsága, igyekezete, szenvedélye és figyelme szinte elképesztette. Sok zenekarnál dolgozott, még többet hallott játszani, de a Fesztiválzenekar tagjait figyelve megannyi kápráztató gyémántot látott. Elsőként Kaliforniában volt jelen egy koncertjükön, és nem akart hinni a fülének.

Ám ekkor még elkanyarodott az útja, hiszen 1995-ben főigazgatója lett egy kisebb kaliforniai zenekarnak, amelyet most ifjabb Carlo Ponti, Sophia Loren Budapesten házasodott fia irányít, az akkori zenei vezető pedig ma a floridai nagyopera művészeti vezetője. Ezután egy pasadenai zenekar adminisztratív irányítása következett, majd épp egy újabb váltás időszakában érte Fischer Iván telefonja a felkéréssel, hogy jöjjön Pestre. Gondolkodás nélkül elfogadta.

Éppen magyaroknál volt vendégségben, amikor a nevezetes hívást kapta, és amikor a vendéglátók meghallották, hogy Budapestre készül, egyikük figyelmeztette a rá váró nehézségekre, főleg a magyar bürokrácia terén. Ez mostanában főleg a postai sorállásnál jut az eszébe.

Az első években Fischer Iván is gyakran kérdezgette, meg van-e elégedve.

- De Maestro, ez nem Üzbegisztán, ez Magyarország, egy kulturált ország! - válaszolta ilyenkor. Mert hát az a kép élt benne a magyarokról, amit fiatalabb korában Amerikából hozott.

- Tudja, a magyar akcentus az USA-ban egy kicsit olyan, mint a skót. Amit az üzleti élettel azonosítanak. Aki magyarral kint találkoztam, vagy orvos volt, vagy mérnök, vagy sikeres üzletember, de mindegyikük magasan képzett. Ez persze az ötvenhatos emigráció következménye volt, de az biztos, ha valaki egy magyar kiejtésű amerikaival találkozott, arra biztos odafigyeltek. Az én generációmnak mindenesetre ez volt a képe a magyarokról.

Régebben Fischer Iván időbeosztását szervezte, ma az alulfinanszírozott zenekart támogató külföldi források előteremtése a feladata. Bár a világban nagy a pénzgyűjtő verseny a hasonló együttesek között, a Fesztiválzenekar helyzetét megkönnyíti kimagasló művészi színvonala, amit a most zárult nyugat-európai turné sikere is bizonyított. Sokat segít a munkában a zenekar amerikai és brit alapítványa, de Christopher Daniels nagyban támaszkodik a magyar származású amerikaiakra, kanadaiakra is. Ismerősök ajánlatára leveleket ír, felkeres üzletembereket, meghívja őket a koncertekre, velük hallgatja végig az előadást. Előbb utóbb a többség támogatóvá válik. Hasonló ez, mint egy üzletben. Ha jó az áru, szép a környezet, a jó tapasztalat a vevőt ismét visszahozza. Mint mondja, a magyarok általában bőkezűek.

Amikor nem dolgozik, él. Egy nem szokványos amerikai Pesten. Szerinte Magyarország nagyszerű és megfizethető hely idősebb embereknek. A János kórházba jár, ha baja van, és meg van elégedve! - Persze türelmesnek kell lenni, de az amerikai rendszer, amelyik rettentően drága, ma már ugyanolyan személytelen. Idősebb korban muszáj pozitív módon gondolkozni, állítja, különben egyre roszszabb lenne.

Budapesten legjobban a Hajós utcát és a kis Andrássy úti borkóstolót szereti, ahol jó szendvicseket kapni. Amit viszont nem, az udvariatlanság, amikor a boltosok az orra előtt becsapják az ajtót, vagy az a merevség, amivel sokszor találkozik. Mint amikor nemrég Sümegen kért egy kávét tejjel, de a kiszolgáló csak kapuccsínót volt hajlandó készíteni. Egy kávé, forró tejjel pedig ugyanakkora munka lett volna...

Magyarul úgy beszél, mint az ősember, mondja, mégis egész jól megérteni. Gondolom, a Zala megyei kis faluban, ahol telket s házat vett (WC az udvaron!), másként nem is nagyon boldogulna. Innen cipeli fel saját termésű almáját, bár mostanában már gondolkozik egy autón, hogy ne kelljen igazodnia a buszmenetrendhez. Egyelőre még ugyanis négy óráig bumlizik Hévízig, egy órát vár a csatlakozásra, és a helyi busszal még negyven perc Daniels úr vidéki birodalma. Legalább lehet közben zenét hallgatni...

Az első években Fischer Iván is gyakran kérdezgette, meg van-e elégedve. - De Maestro, ez nem Üzbegisztán, ez Magyarország, egy kulturált ország! - válaszolta ilyenkor. Mert hát az a kép élt benne a magyarokról, amit fiatalabb korában Amerikából hozo