Hatkor kezdődött, fél nyolckor már az utcán voltam, Carmen, négyfelvonásos opera, összerántva, szünet nélkül. Ennél már csak akkor járt volna el bölcsebben az Opera vezetősége, ha egyáltalán elő sem adja a darabot, még rövidebb, még takarékosabb és semmivel sem hatástalanabb. De mit csináljunk, ha egyszer ilyen világot élünk: Nógrádi Gergely azt hiszi, hogy jobb író Jókainál, Török Géza karmester azt hiszi, hogy jobb zeneszerző Bizet-nél, és hogy a rendező, Telihay Péter mit képzel magáról, azt nem tudom, de biztosan téved.

A CarmenCET persze címével is jelzi, hogy nem a szokott Carment kapjuk, hanem valami közép-európai változatát. Kis probléma, hogy Közép-Európában nincsenek bikaviadalok, így aztán nem lehet annyira könynyen adaptálni a darabot, de ennyire kicsire nem adnak. Így aztán szépen megépítik az arénát a színpadon, ahol a cselekmény játszódik, körbeveszik fémpalánkkal, amelyen rugdosható csapajtó van, rugdossák is, nagyon elidegenítő effektus. Annyira azért mégsem döbbenetes, mint a darab vége, amikor tizenkét kéményseprő kúszik mindenre elszántan a színpadra, és nagyon hatásosan egy vörös rongyot rizegtetnek a zene ritmusára, míg az elzüllött Don José lemészárolja a hűtlenné vált cigánylányt, de hogy emiatt miért is kellene önmagunkhoz közelebb állónak érezni a művet, azt nehezen tudnám megmondani.

Ahogy azt sem értem, hogy miért megy egyben a darab. Nem csontra húzták a művet, hanem kicsontozták, bent hagytak jó sok recitativót, viszont kivágtak alapvető számokat, például a cselekményfordító hatású Seguidillát. Nem az történik, hogy Don José Carmen dalából megérzi azt, hogy a váratlanul felébredt érzékiség akár be is teljesülhet, hanem Carmen azt mondja, engedj el, ő azt mondja, nem, aztán mégis elengedi.

Nem feltétlenül a slágerekért fáj a szív, bár teljesebb az a Carmen, amelyikben benne van a Kártyaária, a Csempészötös, a nagy kórusok, de fontosabb, hogy az egy értelmes, a maga tempójához következetesen ragaszkodó mű, ez meg egy zagyvalék, keresztmetszet, bár hivatalosan arra való, hogy kedvet csináljon a műhöz, pont fordított a helyzet: csak az érti meg, hogy miről is van szó, aki már ismeri az operát. Egyébként is úgy próbálják meg a Carment a mához közelíteni, hogy sokat ne kelljen dolgozni, a magyar szöveget tehát nem fordították újra, rendületlenül olyan blődségeket énekelnek, hogy hős csatár és válnunk kell.

Némileg együttérzek a főszereplőkkel, akiknek úgy teljesült a vágyuk, hogy nem teljesült. Mester Viktória elénekelhette Carment, szép hangon, bár a Habanérában kínosan alacsonyan intonálva, aztán egyre biztosabban magára találva, de hát ez nem a szerep, hanem csak a harmada, és közben még olyan furcsán és mélyértelműen is kell vonaglania. Nyári Zoltán nagyon meggyőző Don José, ha énekelnie lehet, Haja Zsoltnak szép a hangja, Herczenik Annának viszont elég csúnyák a magasságai, a szövegmondása pedig meglehetősen talányos. A zenekar és az énekkar megszakad, és mindez miért? Hogy mindenki elérje a nyolcórás filmet?