Könyörtelen viccelődés
Georges Feydeau: A hülyéje. Örkény Színház
Mégpedig az elsöprő siker biztos reményében. Erre utal, hogy a kopár, faburkolatú váróhelyiségre vagy tárgyalóra emlékeztető helyiség hátsó falát elhagyták, és a játéktér mögé is széksorokat helyeztek, nehogy egyetlen négyzetméter is néző nélkül maradjon a színházban. Okos gondolat, a siker bizonyára nem is marad el.
Az előadás biztosítja a több mint háromórányi folyamatos röhögést.
Mácsai Pál rendező ezt nem is bízta kizárólag a szerzőre. Hozzátette a magáét és a színészekét. Karinthy óta ugyan fennen valljuk, hogy humorban nem ismerünk tréfát, az Örkény Színházban azért a szerző minden félmondatával kiadósan eltréfálkoznak. És mi a nézőtéren értjük a tréfát. Jobban mulatunk a színészeken, az ajtók és a bútordarabok furcsa használatán, a kifacsart gimnasztikai gyakorlatokon, az imitált verekedéseken meg a fordító poénjain, mint a jócskán megkopott történeten.
Feydeau darabjaiból okos esztéták sok mindent kielemeztek, főleg az abszurd drámával szokták hírbe hozni, mégpedig alapos okkal, mindezt belejátszani a szövegbe azonban nem egyszerű. Az Örkény előadása nem is próbálkozik ilyesmivel. Izsák Lili minimálisra redukált díszletében és szellemesen rikító ruháiban könyörtelen viccelődés folyik. Minden gesztus, hangsúly, grimasz arról szól, nehogy komolyan vegyük, amit látunk. Kerekes Viktória a férfiúi szenvedélyek céltáblájaként fagyosan ügyel arra, nehogy e vágyaknak okát lássuk, maradjanak meg csak önjáró mániáknak, kötelező társasági szerepeknek, de főképp mulattató ostobaságoknak. Debreczeny Csaba a címszerephez visszahozza a Finito Páljának finomkodó nárcizmusát, bravúrosan kellemkedő önsajnálatát, Bíró Kriszta féltékeny feleségként nagy harci kedvvel vetné magát a szerelmi küzdelembe. Takács Nóra Diána lehengerlően adja a praktikusan rámenős angol szeretőt, miközben Széles László mackósan tehetetlenkedik. Az bizonyára szándékos szereposztási tréfa, hogy a boksztudományával kérkedő londoni férjet a cingár Máthé Zsolt játssza, és Polgár Csaba fiatalságát is csak az első felvonásban viselt sminkje és jelmeze képes elrejteni, a harmadikra minden kiderül.
Miközben a főbb szereplők a bohózati mechanizmust szolgálják odaadóan, a kisebb szerepek alakítói olykor szinte jellemeknek mutatkoznak. Csuja Imre vidéki katonaorvost, Kerekes Éva epebajos asszonyt, Hámori Gabriella telhetetlen kéjnőt alakít, a bohózathoz illő hangvétellel persze. Pogány Judit pedig kis fehér szakállal nemtelenné öregedett gömbölyű inast remekel.
A szinte üres díszlet ugyan mást, talán többet is ígér, mint amit a rengeteg ötlettől dús játék nyújt, de ez a túlhabzó és oktalan vidulás sem hagy a lét ürességének borzongató élménye nélkül.
