Udvari szalon egy pesti bérházban
A homlokzatán olvasható emléktábla szerint ebben a házban lakott Szentkirályi Móric, aki 1847-ben Kossuth pesti követtársa, 1867-ben pedig Pest polgármestere lett. Róla nevezték el az utcát. A tábla azonban kicsit téved: nem igaz, hogy a házban lakott, mert 1882-ben meghalt, s csak 1896-ban építtette ezt a bérpalotát a fia, Albert - mondja Fekete Hajnal, az egyik lakó, az "udvarprojekt" helyi mindenese. - Viszont a leszármazottak itt laktak 1988-ig, s ha hívják őket, ma is szívesen visszajárnak. A másik érdekesség, hogy a szomszédban, a 8.-ban működött a valaha híres Stühmer csokoládégyár, s a ház meg a gyár valami fura szimbiózisban élt. Egyrészt alkalmazottak is laktak itt, másrészt a bérház udvarán tárolták a gyártás anyagait tartalmazó vashordókat, s peremük lenyomata még ma is meglátszik az aszfaltban.
Szóval, rengeteg a mesélnivaló, s eddig a kis emléktáblánál többet mégsem mesélt a járókelőknek semmi. Az új lakóknak se igazán. Ám akadt köztük néhány érdeklődő, aki kibogarászta a ház történetét, gyűjteni kezdte a Szentkirályi-relikviákat, kezdte tudatosítani a ház értékeit a lakótársak és a külvilág felé. Közösség kezdett kovácsolódni tehát. Olykor már házikoncertet is rendeztek az udvaron, és már nem csak a lakógyűléseken jöttek össze. Eljutottak odáig, hogy ezeknek az összejöveteleknek a megtartásához legyen kicsit berendezve az udvar is. Legyen egy szabadtéri szalon az égig érő bálványfa alatt. Ehhez segítette őket hozzá a Józsefváros Rév8 nevű rehabilitációs és városfejlesztési kht.-ja, valamint az Újirány Csoport által kiírt belsőudvar-pályázat, amely pont az ilyenfajta, közösségfejlesztő felújításokat akarta segíteni. Pályáztak, és nyertek bruttó 1,2 millió forintot, továbbá profi köztértervezők segítségét.
Vannak házak, udvarok, ahol ilyesmi már magától is megépült - mondja Tibor Tamás, a Rév8 munkatársa -, ott már nem kellett segíteni. A pályázattal azokat akarták támogatni, akik valamit elkezdtek, tenni akarnak a maguk szűkebb környezetében, de még csak most formálódik, hogyan. Azt akarják, hogy a lakók is kezdeményezzenek, találják ki, milyenné alakuljon a városrész a közelgő rehabilitációval, hogy az ne csak "föntről" terveződjön. A rehabilitáció társadalmi, szemléleti kérdés is. Jó, ha egy-egy ház fölfedezi magát, vállalja az értékeit, s ezeket meg is akarja jeleníteni. Ezekből fog összeállni a városrész arculata.
A Szentkirályi 10.-ben tehát kitalálták, hogy afféle zöldszalonként rendezik be az udvart, külön-külön funkciót adva a négy sarkának: lesz reggeliző, lesz színpad, lesz beszélgető- és "tudatalatti" sarok. Sok növénnyel, mobil bútorokkal. A terveket Tihanyi Dominika, az Újirány Csoport munkatársa készítette a lakókkal együtt gondolkodva. Az udvar berendezését épp a hétvégén kezdték meg. A pinceablakokból színes lámpák biztosítanak majd hangulatvilágítást. Létesítenek falikutat, biciklitárolót, a kapualjban pedig bekeretezett képek mesélik el a ház múltját, mint egy igazi otthon előszobájában. Még az aszfaltban maradt hordónyomokat is felhasználják: festőhengerrel készítenek köréjük virágmintás kompozíciót, s ily módon mutatják meg, mint a ház fontos emlékét.
