Hullaházból kultúrház

Párizs minden szempontból nagyon színes 19. kerületében, egy rossz hírű lakótelep és az Északi pályaudvar vágányai között találtak helyet a 104 névre keresztelt új kulturális centrumnak. A korábban temetkezési intézményként működő, 39 ezer négyzetméteres épület átalakítására több mint 100 millió eurót költött a francia főváros főpolgármesteri hivatala. Az új hely alapvetően befogadó jellegű: számos művész kap itt alkotási lehetőséget, a közönség pedig folyamatosan kísérheti végig munkájuk alakulását.

Az 1873-ban átadott házban két hatalmas kiállítási csarnok, valamint 19, egyenként legalább 100 négyzetméteres műhely és műterem várja a művészeket meg a látogatókat. Szobrászok, festők, videósok, formatervezők, zenészek, táncosok, írók együtt is dolgoznak majd az új művek létrehozásán. Ezeket évente négyszer, sajátos fesztivál keretében mutatják be a publikumnak. Az új intézmény két vezetője elmondta, hogy a kultúra demokratizálásának konkrét formájaként nagyon fontosnak tartják a környék lakóinak bevonását a 104 életébe. Ennek egyik jele, hogy a munkatársak 10 százalékát a környékről verbuválták. Egy másik fontos döntés, hogy nagyon olcsón, óránként két euróért adnak ki próbatermeket művészeti csoportoknak. A vezetők ugyanakkor nagy figyelmet fordítanak a gyerekek művészeti nevelésének elősegítésére is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.