Hiányos verzió

A jó cím félsiker - tanítják a világ összes filmes és íróiskolájában. Sőt Hollywoodban már többen meggazdagodtak egy-egy jól csengő címből. Gondoljunk csak bele: a Star Wars- vagy a Die Hard- (ezt hazánkban Drágán add az életedre fordították, valójában azt jelenti, hogy "halj meg keményen") széria egyes folytatásaira gondolkodás nélkül megváltottuk a jegyeket. Olykor egy cím összefoglalhatja egy-egy mű teljes cselekményét, mint mondjuk a Kígyók a fedélzeten című horror esetében.

Akadt egy ilyen keményen eltalált cím a múlt héten lezajlott Verzió - Nemzetközi emberi jogi dokumentumfilm-fesztiválon is. Hajdu Eszter és Gál Balázs A fideszes zsidó, a nemzeti érzés nélküli anya és a mediáció című művére úgy tódultak az emberek, hogy még ismétlő vetítést is kellett tartani belőle. Az már más kérdés, hogy mindenki azt kapta-e a vetítőben, amire számított.

Mindenesetre a mű nagyon ígéretesen indul, az alkotópáros meginterjúvol néhány férfit és nőt, azt kérdezve, elképzelhetőnek tartják-e, hogy más politikai beállítottságú emberek barátok, esetleg házastársak lehessenek. Már néhány válaszból kiderül, hogy az utca embere kegyetlenül őszinte: jelenleg Magyarországon óriási szakadék van az úgynevezett bal- és jobboldali beállítottságú emberek között. A rendezők eközben bevágnak néhány kockát az utóbbi tizenöt év politikai történéseiből, már-már el is hisszük, hogy van ma olyan hazai dokumentumfilmes, aki végre hajlandó "lemenni az utcára" a témáért. Azonban néhány jelenettel később a mű visszavesz a tempóból, és mindössze két konkrét kapcsolatra összpontosít.

A fideszes zsidó név szerint Sebes Gábor önkormányzati képviselő, aki korábban jó barátságban volt Székely Gáborral, a Szerencsejáték Rt. vezérigazgatójával. Roppant érdekes mondatok hangzanak el, amikor külön-külön interjúvolják őket, Sebes például "nem fél a nagyon intelligens képviselő-kollégájától", aki a Magyar Gárda egyik alapítója. Székely pedig idegennek érzi a másik Gábort, mióta egyik nyilatkozatában bírálta az SZDSZ-t. Ezek után nem túl meglepő, hogy nem értenek szót a szembesítés hangulatú mediáción sem. A film kevésbé izgalmas további részében egy asszony házassági csődjéről tájékoztatnak hosszadalmasan a beszélő fejek: az ok - az alapfeltevés szerint -, hogy a nő nem vallotta magáénak a férj nemzeti érzéseit. De ez a történet inkább hat egy kisiklott házasság szociológiai vizsgálatának, mint ama égető téma boncolgatásának, amely miatt pótvetítést kellett tartani a Toldi moziban. Hajdu Eszer és Gál Balázs filmje így csupán érdekes próbálkozás, egy újabb elszalasztott lehetőség, hogy valóban dokumentáljuk az ország megosztott jelenét.

Phie Ambo filmje szerint már kézzelfogható közelségben van az androidok világa
Phie Ambo filmje szerint már kézzelfogható közelségben van az androidok világa

Mindemellett a Verzió nemzetközi és hazai programját végigkövetve egyértelműen kitűnik a filmalkotók szemléletbeli különbsége. Rendezőink inkább a kis, intim, eldugottabb témákat dolgozzák fel, és nem vonnak le belőlük globális következtetéseket. Abban talán egyedülállóak vagyunk a világon, hogy dokumentaristáink szinte becsukott szemmel haladnak el például az utóbbi években megszaporodott tüntetések mellett. Pedig erre máshol még a cenzúra által fenyegetett alkotók is törekednek: Weijun Chen A világ legnagyobb kínai étterme című művében például roppant ügyesen kritizálja a mai kínai társadalmat és politikai rendszert. A több mint ezer embert alkalmazó gigantikus étterem tulajdonosa - mint kiderül - klasszikus kapitalista, de ezt csak párttagként teheti meg. A pompa és a buzdító dalok mellett az alkalmazottak lankadatlan munkával teli életébe is bepillanthatunk.

Ha pedig valakit nem a politika emberi jogi oldala érdekel, a jövőbe is beleshetett Phie Ambo Gépszeretet című filmjében. A dán filmes Japánban forgatott a robotika jelen vívmányairól. Megdöbbentő, de a jelek szerint tényleg napokra vagyunk attól, hogy az eredeti helyett gépmacskával vagy emberszabású kuktával osszuk meg az otthonunkat. És még csak össze sem lehet majd veszni velük a politika miatt.

Az Anna Politkovszkaja harcát bemutató film nyerte a fődíjat

Az idén ötödik alkalommal, november 4. és 9. között megrendezett Verzió Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon 57 filmet mutattak be 27 országból a budapesti Toldi, Cirko-Gejzír moziban. A rendezvény célja olyan művek megismertetése, melyek témái a nyitott társadalom, a demokrácia, a jogállamiság, tolerancia, a politikai és a kulturális pluralizmus.

A 2006-ban meggyilkolt újságírónőről készült dokumentumfilmet szavazta meg a Verzió közönsége a fesztivál legjobbjának. Az 1500 eurós díjat az Open Society Institute ajánlotta fel a nyertes filmnek. Az Anna Politkovszkaja, hét év a frontvonalon című filmben kollégái, a Novaja Gazeta újság szerkesztői nyomoznak gyilkosa után.

Mindemellett a Verzió Film Alapítvány 100.000 HUF különdíjat ajánlott fel az 5. Verzió legprovokatívabb és legtöbb nézőt vonzó alkotásának, Hajdú Eszter, A fideszes zsidó, a nemzeti érzés nélküli anya és a mediáció című filmnek. A filmet a Vörösmarty mozi és a Toldi mozi is műsorárra tűzi november 13-tól.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.