Mindez onnan juthat eszünkbe, hogy az irodalom szerepét tragikusan félreértő ideológiák Oliver Bottini (1965) regényén is könnyen fogást találhatnának: a Gyilkosok nyara kényes témákat érint, érzékeny politikai kérdéseket feszeget. A fegyverkereskedelemről, a nemzetközi terrorizmusról, a délszláv háborúról és utóhatásairól minden tekintetben bátor vállalkozás művészi eszközökkel értekezni - Bottini ezt alapos tényismeret és részletező fantázia segítségével teszi. Ennek köszönhető, hogy az alapvetően bűnügyi történet a demokrácia és a diktatúra közötti különbségről, a nemzeti és a nemzetiségi identitás összetettségéről, s a világpolitikai játszmák helyi tétjeiről is képes érvényesen szólni.

Jelképes momentum indítja a regényt: a csalóka vidéki idillt Kirchzartenben tűz és robbanás veti szét. A nyomozást a freiburgi rendőrség veszi át, de hamarosan magasabb szervek, sőt titkos szervezetek is bekapcsolódnak az eseményekbe. A kör egyre tágul - miközben a kérdések is csak szaporodnak. Bottini remek dramaturgiai érzékkel szövi mind bonyodalmasabbra a cselekményt, s von be újabb és újabb szereplőket a véres játékba, akikről sosem lehet elsőre tudni, vajon epizodisták lesznek-e, vagy a rejtély kulcsa lapul a zsebükben. A regény ráadásul a mellékszereplőket is mélyreható lélektani gonddal egyéníti; nemcsak hogy mindenkinek helye, szerepe van a történetben, de arca, személyisége, hihető jelenléte is. (Nagy szerencse a jó fordító, N. Kovács Tímea). Eközben a különböző bűnüldöző szervezetek és ügyosztályok közti hierarchikus viszonyok (s azok torzulásai) is lelepleződnek. Teljes világot kapunk - és töredékes tudást. Mint általában is.

A hős, Louise Boni alakja egyike a legsikerültebb nyomozóábrázolásoknak. A felügyelőnő Bottini előző, Gyilkosság a zen jegyében című regényében még téli fagyban kereste az igazságot. Most nyár van, 2003 júliusának egy különösen forró hete. Egyszerű, de tökéletes szimbolika ez: a hőségtől szenvedő rendőrök valójában a világpolitikai helyzet forróságát szenvedik meg. Az álmatlanság, amely gyötri őket, az álom békéjétől eleső világé - 2001. szeptember 11. után. Mindezt jobbára Boni szemszögéből látjuk, aki zen kolostori tapasztalatokkal és a leküzdött alkoholizmus démonaival él összezárva, de csak annyira esendő, mint kollégái: a bizonytalanok, a törtetők, a házasságtörők és a szakmai szabályokat áthágók; az ügyesek és az ügyeskedők. Valamiért mind szerethetőek. Különösen Boni, aki a szeretetlen egyedülléttel vívja meg külön harcát. (Maradéktalan happy endet ez a történetszál sem ígér.)

A könyv talán nem hibátlan. Egyes szófordulatok és motívumok - főként Boni belső monológjaiban - talán túlzottan is önismétlők (jóllehet kompozíciós okból azok). A magyar kiadást pedig lehetett volna jobban óvni az elütésektől, betűhibáktól; s a borító is mutathatna több leleményt (bár az ízléses egyszerűség keretein belül marad). De akadékoskodásunkat a könyv egészének ereje felülírja: a müncheni szerző pazar politikai krimivel állt elő.

Alexandra, 376 oldal, 2499 forint