Nevenincs vidéki városban vagyunk, meghatározatlan időben (a jelek szerint hol a mában, hol a közelmúltban, hol még annál is valamivel régebben történik, ami történik), és egy kilétét fel nem fedő Mesélő szavaiból értesülünk huszonhat rövidebb-hosszabb történetben és kusza időrendben úgy jó tucatnyi városlakó egymással ilyen-olyan formában érintkező életének epizódjairól - de előfordul, hogy az egyik városlakó mesél el valamit egy másik városlakóról. Van egyébként a város lakói között hivatásos elbeszélő is, egy lecsúszott és vidékre lemenekült zugíró, aki ma már egyáltalán nem tud írni, történetesen Móricz Móricnak hívják.

Mulatságosan képtelen név, s mulatságosan képtelen hely a város is, ahová leköltözött. A természet törvényei és a köznapi valószínűségek itt szemlátomást érvényüket vesztették: hazajáró lelkekkel találkozunk, a halott anya macska formájában pöröl fiával, halála után a középiskolai tanár vámpírként tartja rettegésben a közeli hegyeket járó kirándulókat, végtagjaikat vesztett szanatóriumi ápoltak vacsorára felfalják a takarítónőt, a kórházi alkalmazottnak medve a felesége, aki postásokat eszik, a vak halárus az évek során kétéltűvé nevelte kedvenc harcsáját, a várost átszelő folyómeder üres, mert a városba települt orosz üzletember eladta belőle a folyót.

A groteszk fantasztikum világában vagyunk, ahol Cserna-Szabó fölényes nemtörődömséggel csapong vicc és márkás irodalmiság között, és folyvást összeházasítja az olcsót az értékessel (s evvel persze jelzi, hogy nemigen tudjuk, mármost kettejükből melyik az olcsó és melyik az értékes). Könnyed mozdulattal dolgoz fel közszájon forgó vándormotívumokat, folklorisztikus históriákat. Előadja például - egyik szereplője életepizódjaként - az anekdotát a magyar turista Olaszországban ellopott kocsijáról, benne a halott anyóssal - én vagy huszonöt évvel ezelőtt hallottam a történetet, s azóta irodalmi műben, Anthony Burgess Zongoristák című 1986-os regényében is viszontláttam. Amit pedig a kitépett szárnyú legyekkel való szeretkezés módszeréről ad közre könyve patikusfigurája kapcsán, nekem még a gimnáziumban mesélte egyik osztálytársam, negyven-egynéhány évvel ezelőtt.

Másfelől viszont - igen mulatságos módon - tetemes mennyiségű elvont magasirodalmi és filozófiai műveltséganyag is részévé lesz a groteszk játéknak: Anselm, Aquinoi Tamás, Propertius, Boccaccio, Spinoza, Marlowe, Franz Kafka, Allen Ginsberg és sokan mások is megidéztetnek, egyszerre a maguk rangján, egyszerre komikusan lefokozva.

Majd jön az utolsó történet, a huszonhetedik, amelyből kiderül, hogy mindvégig "odaát" voltunk, Fantazmagóriában, amelynek "itt"-je, a Király utcában lakó szobrász és barátnője élete, a forrása és éltetője. Vagy fordítva: amit "valóságos" életnek tudunk, az valójában a Fantazmagóriából kiutasítottak száműzött léte.

Azaz valójában ironikus-parodisztikus novella-regényt olvastunk, afféle műfaj-persziflázst, s ennek burkában szellemesen paradox példázatot a régi témáról: életről és művészetről, valóságról és képzeletről. Okos, érett és - tessék ezt a legkomolyabb dicséretnek venni! - igen-igen szórakoztató művet.

Magvető, 261 oldal, 2690 forint