Itt menni kell, vagy a vasútnak, vagy a Dunának; az utóbbi persze fölös és bajos, a város itt el van reteszelve a folyamtól szinte hermetikusan; Újlipótváros, hiába van a víz mellett, vízpartja még sincs.

A Rózsadombról megpattanó, szinte állandóan süvítő szél sodorja is az embert a víz felől a Palatinus-házak között. Itt a Pozsonyi útig a Katonának egyetlen nevezetessége van csak: a kő. A szép sárga, ám csúszós keramit útburkolat, ami egyedül itt maradt meg.

A Pozsonyin átkelve aztán rögtön a sűrűjébe jut az ember. Sok-sok apró bolt dacol itt az idővel, s még inkább: az adóval. Mostanság sokan bukták, bukják a harcot el; alig maradt évtizedes, patinás cég, az üzlethelyiségek többségében négy-öt vállalkozás is szerencsét próbált az elmúlt évtizedekben. Itt a legtöbb bolt nemrég még más bolt volt.

Butler, a sarki elegáns ruhás zöldséges volt egykor, a néptánckellékbolt tejcsarnok, majd Gercsik régiségboltja, a Carmel kávézóban Ormos Juci fodrászműhelye működött, a virágos helyiségében pedig húst mértek húsz éve még.

Talán a szabóság itt a legősibb ipar; László József boltját több mint harminc éve vette át Tóth úr, az úri szabó. Legutóbbi munkája egy csinos pizsama volt a Szaharába készülő Fiala számára. (Fene riporterré cseperedett egykori osztálytársam szintén ezen a tájon nevelkedett, már amennyiben az ő esetében ez a kifejezés egyáltalán alkalmazható.)

A kellemes kávézón kívül csak ezen a rövid szakaszon, a Pozsonyi és a Hollán utca között még négy helyre térhet be a megszomjazó. Az egykori Vénuszról logikusan Dongóra magyarosodott pince elsősorban az ilyen-olyan fiatalságnak, no meg Gerlóczy Marci legendáriumának kardinális helye. A Gorcsev új képződmény, még keresi közönségét, helyét. Mellette a teázóban matracokon henteregve lehet vízipöfékelni. A szemközti Vidor viszont a környék egyik régi és fontos tájékozódási, no meg információs pontja.

A nemrégiben megnyílt jó szagú csokoládés bolt kollégák kezén van; televíziós és internetes lapszerkesztők, hírügynökségi ügyvezetők, no meg pedagógus mamák mérik itt a finomságokat. Az ujdondászok ráuntak a mind sivárabb hírújságírásra, és lassan belerészegedtek az édességesdibe. Mindent tudnak a csokiról mára, gyártanak maguk is, de főleg honi - gyulai, érdi -, kisebb részt márkás külhoni gyártóktól szerzik be a különlegességeket. Kapható itt a világ legjobb csokoládéjából is.

Általánosságban jellemző, hogy csak az üzletből nemigen lehet megélni, inkább csak kiegészítő hobbi az, kedvtelés.

A túloldalon lakik Iván druszám. Lakása csak alaprajzát tekintve tipikus lipótvárosi lakás. Belül nem tipikus semmi sem. Az előszoba ajtajánál karikás ostorok százai fityegnek, odébb kévékbe kötve esernyők, sétabotok tucatjai, odabenn minden falon a plafonig könyvek, bakelitlemezek, a polcok szegélyén Európa egyik legnagyobb cselédcsengő-gyűjteményének darabjai sorakoznak. A belső szobában pedig egy külön szekrényben föllelhető az összes Magyarországon megjelent minikönyv hiánytalanul. De szép kollekció van itt szakácskönyvből, bibliából, magnókazettából és mindenféle más köcsögből, csetreszből, csuporból, kacatból, vicekből, vacakból. Ivánt ki is szorították már gyűjteményei, aludni már Angyalföldre jár szegény.

A Hollán túloldalán, a sarkon a patinás Potom. No annak gazdája, Döme is az Apáczaiban kupálódott, jól emlékszem még okos előadásaira a táborokban, de jártam hozzá szemináriumba a Közgázra is, biztos voltam benne, hogy nagy tudós lesz. A használtruha-bolt felett az ablakokból zene szüremlik elő és lábdobogás, táncolnak odabenn, táncolnak, sportolnak immár hosszú évtizedek óta.

Ez volt a Fodor-féle tornaiskola, amelyről Vitray Tamás is megemlékezik nemrégiben megjelent önéletírásában; itt edződtek az újlipót ifjak, hogy jó kondícióban vonulhassanak aztán a munkaszolgálatokra..

Szemközt a jó zöldséges házából is zongoraszó hallik: a Zsiga gyerek veri a pianínót odafenn, Zsófi mama pedig a konyhában csap össze valami lucskos káposztát éppen, olyan nincsen, hogy egy-kettő gyerek ne ugrana fel az ötből, akik úgy követik egymást, mint a zongora billentyűi: egy fehér, egy fekete, egy fehér, megint egy fehér, aztán fekete újra.

Megyünk tovább. A Tátra után a kis ruhásbolt új fejlemény. Okmányiroda volt nemrégiben, azelőtt pedig legendás hely, a Csöpi presszó. Megfordultam benne párszor ifjúkoromban én is, úgy emlékszem, hajnali négyig tartott nyitva, de mások állítják, hogy egytakarításnyi időre zárt be csak.

A belga étteremnek csak kicsiny felső színes üvegablakai jelzik, hogy itt működött az egykor szintén városszerte ismert és kedvelt restauráció, a Kassai Söröző.

A Pannónia túloldalán szintén étterem működik, nyáron nagy terasszal, a ház helyén álló házat az ostrom idején bomba vitte el, sokáig üres telek volt itt, ahová ötvenhatban temettek is.

Kicsit odébb egy ablakban könyököl Feri az angol, a magyar és más egyéb nyelvek és irodalmak tudora, kritikus és színész, ha kell. Kicsit reménykedve lesi, hátha arra járok éppen, és lehívom egy körsétára akkor. Mögötte áll asszonya, Panni, aki ugyanezt lesi, csak inkább aggodalmas arccal.

Feri ugyan Visegrádi utcai illetőségű lakos, de ablaka ide néz, a Katonára, és azon ide néz ő maga is, és éppen nem engemet lát, hanem Darvas Ferit, aki fehér ingjében szélsebesen suhan tova, se látva, se hallva, csak azon spekulálva, hogyan tudhatná az Apassionatát fordított kézzel eljátszani hanyatt fekve a zongora alól.

Szemközt százhúsz éves, egyemeletes házakat bontanak éppen; Újlipótváros legrégebb épületeit. Kár.