Bár a videó mint művészi kifejezőeszköz már a hatvanas évektől jelen van, itthon még mindig a film és a táblakép közé szorult képzőművészeti melléktermékként tekintenek rá. Pedig a videó ma már világszerte jelentős, szerteágazó és bonyolult kifejezési forma.

- A videoművészetnek nincs definíciója. Leginkább kizárásos alapon tudjuk meghatározni, tehát ami nem film, nem dokumentumfilm vagy televíziós műfaj, az videoművészeti alkotás - magyarázza Török Adrien művészettörténész, a kiállítás szervezője. - Itthon nehezen kapcsolódik be a műkereskedelembe, miközben akad olyan mű, amely a nyugati aukciókon ötezer euróról indul.

A videó valószínűleg azért tűnik szokatlannak, mert általában mellőzi a film narratív szálait. Megjelenése miatt egyfajta nézőpontváltás szükséges, hiszen a játékfilmeken edzett vizuális kultúránk mindenekelőtt történetet vár. Pedig - miként a Crosstalk Video Art Festival részprogramjaként megrendezett Video presentations elnevezésű előadás-sorozaton is kiderült - a vidoművészet lényege egész máshol keresendő.

Az első előadó, Koronczi Endre munkái a performance és a videó elemeit ötvözik, így eseményeket jelenítenek meg, ezek azonban nem filmes motívumok.

- Fontos, hogy mi történik, de ettől ez még nem film - mondja a művész. - Inkább egy olyan, képzőművészeti kontextusban megjelenő kép, amely mozog. Dramaturgiája azonban nincs, ahogyan nincs önálló képi világa sem: a felvételek igénytelenek, sőt néhol egész rondák. Az én munkáim dokumentációként értelmezendők. Szituációkat kreálok, amit aztán egy kamera felvesz.

ExtrémAlvás című munkájában például megpróbált a lehető legfurcsább, legzajosabb helyeken elaludni: a rakparton, bevásárlóközpont lépcsőjén, a Hősök terén vagy egy építkezés mellett parkoló autó motorháztetőjén. Azt mondja: még csak nem is ez a rögzített történet az érdekes, hanem az, amit ez a nézőben elindít.

A videoművészettel való barátkozásban legközelebb az indiai származású Gigi Scaria segít majd minket. Stílusosan a Képíró utcában.