Semmit. Vagy majdnem semmit. Ez lenne a válasz az első kérdésre. Mit kezdhetne ugyanis a két romantikus író a tinédzser lányok ma már gyakorta használt állapothatározójával, miszerint tele van a tökük az élettel?

- Engem azért ez stilárisan zavar - vallotta be Marno János költő, a kerekasztal-beszélgetés egyik résztvevője. S itt máris némi vita alakult ki a két írómeghívott között, Kukorelly Endre ugyanis bár egyetértett abban, hogy másképp, szabatosabban is kifejezhetné magát a kérdéses leányzó, de ezzel az ironikus fordulattal mégiscsak gazdagodik a nyelv. Ha nem is legszebben, de hát ez sosem volt feltétel.

- Olyan ez, mint az ötvenes évek focija: úriasabb a játék, nagyobb a tér, több a gól, de ma bármelyik angol másodosztálybeli csapat agyonverné az akkori válogatottat - magyarázta. Főként az erőnlét miatt. Valahogy így vagyunk a reformkori nyelvhasználattal és a maival: bár nehéz őket összeereszteni egy rangadóra, de információgazdagságával vélhetően egy mai kamasz bármikor lenyomná '48-as társát, miközben a szavak java részét nem értené.

Változott a tudásunk struktúrája és vele a tudást megelevenítő nyelv is. Nem romlott, nem javult és nem rosszabbodott, hiszen a nyelv általunk él, figyelmeztetett Forgách Tamás nyelvész, hanem változott. Ami romlik, az a nyelvhasználat, a beszédstílus, ám ez mindig is ki volt téve a gyakorta változó divatnak. Ma - tetszik, nem tetszik - így trendi beszélni. Segíthet ezen a nyelvművelés? Aligha. Legfeljebb határokat húzhat meg halványan, idegen szavakat engedhet be a nyelvbe vagy utasíthat el (ezt a használat helyette is megteszi, ezért is véli Kukorelly, hogy minden efféle gyomlálás csupán megélhetési akció). A nyelv pallérozása ugyanis eredendően elitista: szereti, ha egy magára valamit is adó értelmiségi villával eszi a spagettit, vagyis nem suksüköl, nem mossa össze a -ba, -be helyhatározó ragjait a -ban, -bennel. Legalábbis írásban. A beszélt nyelvben kissé már trehányabb az ember, lustább.

A lustaság viszont - akárhonnan is nézzük - a nyelvi laposodás egyik legnagyobb veszélyforrása. Kutathatnánk ugyan a fejünkben szinonimák után, de talán a divat vagy a tömegmédia miatt - akárcsak a tinédzser lányok - megmaradunk egyetlen bejáratott változatnál. Minthogy arra is lusták vagyunk, hogy felemelkedjünk a székből, és a szótár után nyúljunk, így marad az online szószedetek használata, a helyesírási tár helyett pedig a számítógépes szövegszerkesztő ajánlata. Vagy az, hogy a különféle verziókra hány találatot dob ki a keresőprogram. Pedig a helyesírás nagyon is fontos: egy olvasott ember ugyanis a másodperc ötödrésze alatt ismeri fel a helyes szóképet. Ennyi kell egy tárgy azonosításához is. Ha nő a nyelvi slendriánság, lassul az agy, hosszabbodik a felismerés, magyarázza Pléh Csaba pszichológus. S hogy a virtuális világ kiszorítja majd a papíralapú szótárakat?

- Nem hiszem - feleli mosolyogva Forgách. - A szótárak jelenléte még jó ideig elengedhetetlen kelléke lesz bizonyos típusú értelmiségi lakásnak.

Addig is egy tipp: a könyvtárban jövő hét szombatig negyvenszázalékos engedménnyel cserélik be az Akadémia Kiadó korábbi kiadású szótárait. Megéri, már a lakás bukéja miatt is.

A virtuális világ nem szorítja ki a papíralapú szótárakat