Szorosabb szövetséget!
A szecesszió vidéke, a vidék szecessziója. Csók István Képtár, Székesfehérvár
- Ilyen példásan tárgyszerű és mégis hangulatteremtő leírások kellenének a katalógusba, de többnyire nem ilyenek. Hanem a múzeumi kartonok száraz, a szakembernek sokat, a látogatónak úgyszólván semmit mondó szakszövegei. Anyag, technika, forma gépiesen bemásolva - ami még mindig epikusabb és közlékenyebb, mint a feliratok. A kiállítás egyetlen tárgycéduláján sincs évszám, olyan neveket sem tüntetnek fel, mint Zsolnay vagy Gallé, a két sor betű csak a tárgyat nevezi meg összeszorított szájjal, valamint a kölcsönző múzeumot.
Mondhatnánk, hogy nem mindenki kötelezhető katalógusvásárlásra, és nem minden katalógusvásárló muzeológus, de a megyék összesített szecessziókiállításának gondjait e bölcsességekkel sem oldanánk meg. Holott sok érdekes és jó néhány rendkívüli tárgy látható a kollekcióban. Magam a Pest megyeiek báli meghívóival kezdeném, nemcsak azért, mert a nyomtatványok elegánsak. Ha a "Váci Jótékonycélú Izr. Leányegyesület" (idézőjel tőlük) ilyen lóhere-sziluettes, álmatagzöld és törékeny betűkből szedett meghívót nyomat táncestélyére kilencszáznégyben, ha az Esztergomi Kereskedő Ifjak Önképző Egyesülete Rippl-Rónaihoz és Zsolnayhoz méltó tulipánokkal szegélyezi a magáét két év múlva, az kétszeresen bizonyíték. Egyfelől élvezetes illusztrációja annak, hogy a szecesszió, ez az állhatatlan, szívós, szeszélyes és tehetséges áramlat térben is, szociológiailag is mily ellenállást nem tűrően hódította meg Európát. Másfelől annak, hogy sokféleségében mily egységes volt.
Ez utóbbit, uralkodását öltözékben, bútorban, szobrászatban és kristályüvegben volna hivatott méltányolni az alkalmi gyűjtemény. Nem teszi, nem teheti. Hernyóselyem hímzett ruha, halványlila bőrkárpittal ékített szék, görcsös-merev Nagy Sándor-rajz és viharosan fölényes Faragó Géza-grafika volna hozzá. A dolog természetéből következően még olyan kevéssé ismert vagy felkapott kitűnő munkák is, mint a bélapátfalvai keménycserép vagy az itt meglepő, de meglepően ideillő mezőtúri Badár-kerámia. Az összkép mégis úgy hat, mint egy megritkított régiségbolt, nem a fehérvári rendezés hibájából.
Ezt a közös vállalkozást néhány évvel ezelőtt hozták öszsze és néhány éve vándoroltatják már a megyeszékhelyek között. A rosszul csengő "összehozták" állítmányt és a ködös általános alanyt pedig nem a kritikusi gorombaság találta ki. A katalógus bevezetője írja őszinte nyíltsággal, hogy ennek a kiállításnak eleve nem volt szakmai célja, tudományos koncepciója, nem szándéka "esetleges új erővonalak megrajzolása vagy kevéssé ismert részjelenségek reflektorfénybe állítása". Ezért nincsen egy vagy több rendezője sem. Pontosabban rendezője valamennyi megyei múzeum valamennyi illetékes munkatársa, mindazok, akik tizenkilenc székvárosban döntöttek arról, mit adnak a közös vállalkozáshoz. Egymástól függetlenül, integráció nélkül, hiszen a cél mindössze "a gazdagságnak egy szeletét...felvillantani".
Ennél egy magángyűjtemény is koncepciózusabb. Minden múzeumi munkatárs, sőt minden jártasabb múzeumi látogató tudja, hogy tárgyakat raktárpolcról leemelni és megtisztítva közszemlére adni még nem kiállítás. Minden szakmabeli tudja, hogy a "megyei" művészettörténészek nem így végzik a dolgukat, méltatlan volna sorolni az emlékeztető példákat.
Ez a kínálat a munkájuk ellen hat, és zavarba hozza a látogatót. Az ügynek pedig árt. A katalógus szerint ezt a vándorkiállítást a közelmúltban megalakult A Megyei Múzeumok Igazgatóságainak Szövetsége önnön reprezentációjaként kívánta létrehozni. Basáskodó önkormányzatokra, kulturálatlan képviselőkre és kártékony megyei költségvetésekre emlékezve kérjük: az utóbbit senki ne vegye komolyan.
