Döntő pillanat

A legjobb férfi és női opera-előadót keresik Szegeden az Operaverseny és Fesztivál a Mezzo Televízióval című esemény ma kezdődő döntőjében. Versenyben a szegedi, a brémai, a New York-i, a gdanski és a rennes-i operák előadásai. A zsűri elnöke: Anatolij Vasziljev színigazgató, rendező.

Több mint 350-en jelentkeztek a Mezzo-operaverseny felhívására, a döntőbe tizenkilenc énekes jutott be, köztük magyar művészek is: Bódi Marianna és Beöthy-Kiss László, valamint a budapesti Zeneakadémián végzett és a hazai színpadokon is népszerű Yang Li.

A versenyelőadásokból már négyet bemutattak "otthon", és mától mindegyik két-két előadásban látható Szegeden. Májusban volt a brémai premierje a Wallenberg életéről szóló Raoulnak, Kingsley és Kunze új darabjának, amelyet Julia Haebler rendezett. Elismerően írtak a kritikusok A salemi boszorkányok című Robert Ward-operáról, amelyet Alföldi Róbert állított a New York-i Dicapo Opera színpadára. Október közepén a gdanski Balti Operában játszották először Brittentől a Lucretia meggyalázása című darabot Telihay Péter rendezésében. És a legfrissebb: a rennes-i operában pénteken mutatták be Heinrich Marschner Vámpírját Balázs Zoltán rendezésében. Michael Sturm nevéhez köthető majd a Cilea-darab, az Adriana Lecouvreur premierje, amely egyben a szegedi döntő nyitó előadása.

A versenyt két zsűri értékeli: az egyikben Anatolij Vasziljev rendező elnököl, mellette: Marton Éva operaénekesnő és a Mezzo Televízió igazgatója, Philip de la Croix. A másik grémiumban a partnerként közreműködő operák vezetői közül hárman dolgoznak: a New York-i, a gdanski és a rennes-i. A november 17-i gálát a Mezzo és a Magyar Televízió élőben közvetíti.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.